A vasúti átjáró

Évekkel ezelőtt egy kis középnyugati városkában egy embernek az volt a dolga, hogy figyelje a vasúti átjárót. Ha vonat közeledett éjszaka, meg kellett lengetnie egy lámpást, hogy figyelmeztesse a keskeny úton arra járó autósokat a vonat közeledtére, hogy megálljanak, amíg a vonat elhalad.

Egy bizonyos estén szokás szerint arra jött a vonat, és a férfi elfoglalta helyét, hogy figyelmeztesse az arra haladó autókat. Látta is, hogy messziről közeledik egy autó a vasúti sínek felé, így hát elkezdte lengetni lámpását a holdsütötte estében. Az autó csak jött tovább, úgyhogy az ember gyorsabban lengette a lámpást. A vonat már csak másodpercekre volt az átjárótól. A kocsi még csak nem is lassított. A férfi nem hitt a szemének, még erősebben lengette a lámpását. Az autó csak jött tovább. Már majdnem az átjáróhoz ért, és a vonat éppen áthaladni készült. Újra teljes erejéből meglengette a lámpást, ám az autó teljes sebességgel közeledett. Végül a férfi elugrott az útból, ahogy az autó tovább száguldott, és összeütközött a vonattal. Az autó minden utasa meghalt.

A nyomozás során a bánat sújtotta férfi azt mondogatta a hatóságoknak, hogy ő megpróbálta figyelmeztetni a közeledő járművet, de az nem állt meg. A nyomozást vezető tiszt így szólt az átjárónál dolgozó férfihez: „Uram, ön meglengette a lámpást, de elfelejtette meggyújtani!”

Jézus arra hívott el bennünket, hogy fények legyünk a világban. A mi feladatunk elvinni az Evangélium jó hírét, akinek csak tudjuk. De mit sem ér beszélni az embereknek Jézusról, ha a bennünk levő fény nem ég. Krisztus fénye nélkül kevés hatást gyakorolhatunk.

Dr. Tokics Imre: Az Istenbizonyítékok ókori rendszere

A Teodicea kérdéséről röviden Isten elsősorban nem filozófiai vizsgálódás tárgya volt az ókorban, hanem a vallási tisztelet lényeként jelent meg az emberek tudatában. Ne felejtsük el, hogy a vallás időben megelőzte a filozófiai tudományt. Az emberrel mindig együtt élt a vallás, akkor is, amikor jól ment a dolga, és akkor is, amikor nem. A vallás olyan népek tudatában is fellelhető, akik egyátalán nem jutottak el a filozófiai istenfogalomhoz. Az újabb korban az Isten-kérdéssel foglalkozó tudományt elnevezték Teodiceának.[1]
Isten-kérdés a Szókratész előtti időben Az ókori görög világban az isten[2]-kérdés igazolása nem volt fontos téma, mivel az “isten” olyan magától értetődő volt, hogy soha senki meg nem kérdőjelezte a filozófusok között.
Anaximandrosz (Kr. e. 610-546) tekinthető az első filozófusnak, aki a Teodicea-i kérdést egyátalán felvetette. A milétoszi iskola jeles képviselőjét ismerhetjük meg benne, tőle maradt fent a görög filozófia legrégibb szószerinti mondata. Sokan Darwin előfutárának tartják, mivel a kozmosz kialakulását fejlődés útján gondolta el. A geocentrikus[3] világkép helyett elsőként említi meg heliocentrikus világképet. Anaximandrosz úgy vélte, hogy az isteni lét “az aperion”[4] azonos a világ-anyaggal.

Xenophanész (Kr. e. 570-475) amint feltekintett az égre így szólt Arisztotelész szerint: “egy az isten”.[5] Továbbá így fogalmaz: “Egyetlen az igaz isten, a legnagyobb az istenek és emberek között, nem hasonlít sem a halandók alakjára, sem a gondolataikra. Ha több isten lenne, akkor egymással azonosaknak kellene lenniük, de így egyik isten sem lenne közülük a legfőbb lény, tehát nem lenne isten. Isten nem keletkezik, és nem szűnik meg, mert Isten változatlan.”[6] Úgy vélte, hogy isten csupa szem, csupa fül és csupa szellem, erejével fáradság nélkül mindent mozgat és fenntart. Semmiféle vonatkozásban nem hasonlítható az emberhez. A legtökéletesebb térbeli formához vélte hasonlónak, vagyis isten gömb alakú lehet. Xenophanész isten-fogalma a görög filozófia rendszeréből következett, hogy a dolgok sokféleségét egy tökéletes isteni egységre vezette vissza. Nála isten panteista[7] jelleget hordozott magán. Istent a világmindenség egészével azonosította.

Hérakleitosz (Kr. e. 540-480) isten-fogalma már több személyességgel van felruházva. Meg kell jegyezzük, hogy Hérakleitosz volt az első bölcs, aki magát filozófusnak nevezte és a bölcsességet szerette. A filozófia nála nem tudományt jelentett, hanem olyan magatartást, életmódot, amely a bölcsességet tekintette a legfőbb értékének. Úgy vélte, hogy az egyetlen bölcs dolog, hogy fel tudjuk fogni a legfőbb értelmet, ami a világunkat kormányozza. Közvetlenül nem kívánta az istent bizonyítani, csupán utalásokat tett rá. Az istene a legbölcsebb lény, aki minden egység és rend, harmónia létrehozója. Minden törvényszerűség, akár matematikai, vagy egyéb, szerinte istenből vezethető le, és csupán benne érthető meg. Minden szabályosság a természetben istenből kapja a létét. Hérakleitosz szerint a természetben fellelhető szabálytalanságok is a szabályosság közvetítői, hiszen világunk szabálytalan sokféleségén keresztül is felcsillan az isten tökéletes szabályrendszere.

Anaxagorasz (Kr. e. 500-428) honosította meg a filozófiát Athénben. Mivel a Napot kőnek, a Földet pedig földnek nevezte, ezért Athén konzervatív rétege Anaxagoraszt perbe fogta istentelenség vádja végett. A halálos ítélet elől önkéntes emigrációba menekült. Barátai sajnálatára – hogy idegen földön kell meghalnia – azt válaszolta, hogy az alvilágba vezető út egyforma hosszú, bárhol is hal meg a filozófus. Írásait legfeljebb egy drachmáért árusították az agórán. A természetben fellelhető mozgások keltik fel az érdeklődését, melyre keresi a végső választ az isteni rendben. Az a meglátása, hogy a dolgok legvégső alkotóelemei[8] önmagukban változatlanok, mozdulatlanok. A világunkban tapasztalható mozgás és változás mégis valamilyen okot feltételez, amit “erő-anyagnak” nevezett. Ez az “erő-anyag” az összes előforduló anyag közül a legkönnyebb fajsúlyúnak tartott, ami önmagától – tehát nem külső októl – mozgott. Megfigyelte, hogy világunkban a kozmikus mozgás a legelrendezettebb, a különböző minőségű anyagok eredetileg rendezetlenül szétszóródva voltak, melyet a “Nousz”[9], más néven az előbb említett “erő-anyag” értelmesen elrendezett. A “Nousz” hozta mozgásba a káoszt, amelyből lassan kialakult a kozmosz. [10] Anaxagorasz rendszerében a “Nousz” jelentette az istent, melyből mindent levezetett. Az “erő-anyag” mellett egy “gondolat-anyag” kifejezést is megemlít, amely az istenének a szellemi kivetítődését és emanációját[11] jelentette. A “Nousz” már önmagában is végtelen és mindentudó és egyben mindenható fogalom, mely egyetlen elem, amely önmagától mozog és a világot mozgásba hozza. Anaxagoraszt nem elégítette ki a mechanikus mozgás. A természetben olyan rendszert fedezett fel, amit csak és kizárólag értelmes alkotó hozhatott létre. A véletlen nem produkálhatta a világot. Platón nyomán úgy is fogalmazhatunk, hogy az ész és értelem a világunk egyetlen oka. A világunkban lévő mozgás, amely léleknek is felfogható az “első-mozgatótól” kapja mozgásának okát, és nem az energiáját. Tagadhatatlan, hogy Anaxagorasz volt az első gondolkodó, aki felismerte az értelem (Nousz) jelentőségét és ebből vezette le a kozmoszt.

Apollóniai Diogenész Anaxagorasz tanítványa volt és továbbfejlesztette a mestere gondolkodását, amikor a természet célszerűségét az emberi testből igazolta. A szempillák a szem szitája, mely a por kiszűrésére való. A szemöldök ereszként szolgálja a test működését, majd a szemhéj ajtóként szolgál. A bélrendszer pedig csatornaként szolgálja az emberi testet. Az értelem hozhat csak létre értelmes dolgot, olyant amilyen az emberi test és alkotórészei. Isten láthatatlan, ezért műveiből ismerhetjük meg, éppúgy, mint az emberi szellemet is a megnyilvánulásaiból foghatjuk fel. “Az ész a mi királyunk s a földé és égé is� s azt, amit mindenségnek nevezünk� valami csodálatos rendező ész és belátás vezeti”. Bár a lélek láthatatlan, mégis megismerhető a műveiből: “Így ismerhetjük meg az istent is az összes dolog vezérét és létrehozóját”.

Pütagóreusok Olyan filozófusok voltak, akik a számlálásban és mérésben találták meg az istent. A legfőbb lény számukra egy “ős-egy”[12] volt. Istenben a tökéletlen is tökéletes harmóniába kerül. A jó és rossz közötti eredendő és kibékíthetetlen ellentét istenben egyensúlyba kerül. Az egy – mint szám – minden más szám felett áll, és amint az egyenesek és görbék egymással egyesülnek istenben, úgy a számok törvényszerűsége is belőle ered, minden mérték tőle indul, és minden hozzá érkezik meg.

Dr. Tokics Imre főiskolai tanár

[1] A Teodicea görög kifejezés egy szóösszetételt takar, mely a Teosz (Isten) és a diké (igazolás, igazság) összevonásából alakul ki, jelentése: “Isten-igazolás tana”. A Teodicea elnevezése Leibnic filozófus nevéhez kapcsolódik, aki legelőször használta, a világban található rosszal szemben igazolta az Istent, mint legfőbb jót az “Essais de Theodicée sur lá bonté de Dieu” című művében, 1710-ben.

[2] A tanulmányunkban írt isten (kisbetűvel) a keresztény Isten (nagybetűvel) fogalmától megkülönböztetve szerepel.

[3] Geocentrikus világkép azt jelenti, hogy a Föld körül forog a Nap és nem fordítva. A modern természettudományok igazolták, hogy téves volt az a középkori nézet, hogy a világegyetem központja a Föld.

[4] Az “aperion” az volt Anaximandrosz tanrendszerében, ami “mindent magába foglalt és irányított”, amelyből minden létrejött, és amibe minden visszatér.

[5] Arisztotelész: Metaphysica 986 b

[6] A görög gondolkodás erősen antropomorfizmusi (emberi alakszerűség) szemléletben gondolta el az istenek létezését.

[7] A panteizmus az jelenti, hogy minden a természetben istenként fogható fel. Vagyis minden az isteni megnyilvánulás hordozója. Isten a természettel tökéletesen azonosítható.

[8] A dolgok legvégső alkotóelemeit “homoiomerák”-nak nevezte, amelyek egyesülése és felbomlása adja meg a világunkban tapasztalható változást. A “homoiomerák” szerinte romolhatatlanok, változhatatlanok és örökkévalók.

[9] A “Nousz” Anaxagorasz gondolkodásában a végső értelmet jelenti. Eredetileg az érzéket, akarást és cselekvést jelentette a hétköznapi nyelvben.

[10] A kozmosz jelenti az elrendezett világot, amelyben harmonikus rendben és törvényszerűségben illeszkednek egymáshoz az ellentétes dolgok is, amilyen a tűz és a víz, a hideg és a meleg.

[11] Az emanáció az isten kisugárzását, személytelen erejét jelentette.

[12] Az “ős-egy”, vagyis a “monász” (egy) az egymásnak ellentmondó tulajdonságokat is egyesített magában. Ami a világunkban az egyenes és görbe, az istenben tökéletesen harmóniába kerül.

Szilasi Zoltán: Alázat és önértékelés

“…mert az Isten a kevélyeknek ellene áll, az alázatosaknak pedig kegyelmet ád.” (1Péter 5:5)

Alázatos. Kevély. Mélységes ellentét pár. Talán olyan mélységes ellentét pár, mint: igaz és gonosz. De miért is sérti a kevélység annyira Istent?

Ésaiás próféta szavai szerint azért, mert a kevélység mögött az Isten elleni lázadás lelkülete húzódik meg: “Miként estél alá az égről fényes csillag, hajnal fia!? Levágattál a földre, aki népeken tapostál! Holott te ezt mondád szívedben: Az égbe megyek fel, az Isten csillagai fölé helyezem ülőszékemet, és lakom a gyülekezet hegyén messze északon. Felibök hágok a magas felhőknek, és hasonló leszek a Magasságoshoz”(Ésa.14:12-14). A kevélység az a bűn, amely alapja volt az Isten elleni lázadásnak, amely végül is az emberiség bukását okozta.

Vajon, hogyan született meg ez a lelki magatartás? Képzeljük el amint Lucifer, e fényhordozó a megszámlálhatatlan angyalsereg kórusát vezeti a Mennyben. Közben az Atya, a Fiú és Szentlélek a teremtés művéről beszélnek, majd tervüket kihirdetik az egész világegyetem előtt. Ebben a pillanatban Lucifer úgy érzi, hogy mellőzött lett, hiszen egy ilyen fontos terv megbeszéléséből kimaradt, így hát a megszámlálhatatlan angyalsereg felé fordult: “Nem igazságtalanság az, hogy e nagyszerű tervből Isten kihagyott engem? Nem értékeltek annyira, hogy tervüket megosszák velem! Hát nincs igazam?” S a Jelenések könyve elmondja, hogy az angyalok egyharmada igazat adott Sátánnak, amikor a saját alacsony önértékeléséről beszélt (vö.:Jel.12:4).

Az első bűn a büszkeség volt, ami azonban az alacsony önértékelésből fakadt. A helytelen látásmód egy helytelen magatartáshoz vezetett. Nagy csapdát jelentett számára, hogy saját értékét abból állapította meg, hogy mások hogyan látják őt, és nem abból, hogyan látja őt Isten! A kevélység gyökere tehát az alacsony önértékelésben van!

Egy fontos pszichológiai megfigyelés: “Hogyha nem érezzük, hogy különlegesek vagyunk, mert Isten szeret bennünket, elkezdünk úgy viselkedni, hogy az emberek kezdjenek el felfigyelni, értékelni bennünket.” Hajlamosak vagyunk saját értékünket abból megállapítani, hogy mások hogyan látnak bennünket!

Gondold végig, mit teszel annak érdekében, hogy az emberek értékeljenek?! Talán úgy viselkedsz, úgy öltözködsz, hogy mások felfigyeljenek Rád?

Nem az a lényeges, hogyan gondolkodnak Rólad az emberek, értéked Jézus szeretete adja!

Ne feledd: a Te értéked nem abban van, hogy mások mit mondanak Rólad, hanem abban, amit Jézus Krisztus tett érted!

“Az Úr azt akarja, hogy választottai azon ár szerint értékeljék önmagukat, mely árat érettük a Golgotán lefizetett.” (Jézus élete 573.o.).

Mint személyek, Krisztus szemében egyenértékűek vagyunk: mindannyian Isten fiai és leányai vagyunk! Éppen ezért soha ne hasonlítsd össze magad senkivel, főleg értékeidet ne, hiszen Isten mindegyikünknek külön ajándékokat adott. Értékeld úgy önmagad, ahogy Isten is Téged!

De mi lebegünk…

Milinda, a hatalmas király azt mondta az öreg papnak:
-Te azt mondod, hogy aki száz éven keresztül mindenféle lehetséges rosszat elkövet, de a halála előtt bocsánatot kér Istentől, újjászülethet az égben. Viszont ha valaki csak egy bűnt követ el, de azt nem bánja meg, akkor a pokolban végzi. Igazságos ez? Száz bűn könnyebb, mint egy?
Az öreg pap így válaszolt a királynak:
-Ha fogom ezt a nagy követ és a víz felszínére helyezem, le fog süllyedni, vagy lebegni fog?
-Lesüllyed-válaszolta a király.
-És ha fogok száz nagy követ, egy csónakba teszem őket, és a csónakot pedig a vízre lököm, le fognak süllyedni, vagy lebegni fognak?
-Lebegni fognak.
-Akkor száz kő és egy csónak könnyebb, mint egy kő?
A király nem tudta mit válaszoljon, az öreg pedig elmagyarázta:
-Így van, király, az emberekkel is. Bármennyi bűn terheli is vállukat, ha Istenre támaszkodnak, nem kerülnek a pokolba. Az pedig, aki csak egyszer vétkezik ugyan, de nem kéri Isten irgalmát, el fog veszni.

Csak két idézet, akinek van kedve elolvassa.

Mindannyian vágyakozunk a mennybe, ahol Isten lakik,

de hatalmunkban áll, hogy mar most a mennyben lakozzunk

Ővele – hogy éppen ebben a pillanatban boldogok

legyünk Ővele. Az pedig, hogy boldogok legyünk Ővele,

azt jelenti, hogy:

– szeressünk, ahogy Ő szeret,

– segítsünk, ahogy Ő segít,

– adjunk, ahogy Ő ad,

– szolgáljunk, ahogy Ő szolgál,

– embereket mentsünk, ahogy Ő ment,

– vele legyünk huszonnégy órán át,

– megérintsük Őt fájdalmas álruhájában.

Mikor megtudod, mennyire szeret téged Isten,

akkor tudsz csak úgy élni, hogy életed sugározza

azt a szeretetet.

Csak árnyék

A skót felföldön meglátogattam egyszer egy öreg pásztort. Valahol a tágas legelőn volt az istenfélő öreg kunyhója. Nagyon beteg volt; kicsiny kamrácskájában feküdt az ágyon, felpolcolt párnákon. Már légszomja volt és látszott, hogy közel a vég. Mélyenülő szemében nagy félelem tükröződött. Mindent elkövettem volna, hogy segítsek rajta.
Elfúló hangon suttogta: „Meg kell halnom és nagyon félek “.
Elővettem a Bibliámat, és elolvastam belőle néhány ígéretet, ő azonban félbeszakított, és szomorúan mondta: „Mindezt ismerem, de nem vigasztalnak most engem “.
„De hiszel az Úr Jézusban?”
„Teljes szívemből” — hangzott azonnal a válasz.
„És ez nem elég ahhoz, hogy teljes biztonságban tudd magad?”
„De igen, és mégis félek, — nagyon félek “.
Fellapoztam a 23. zsoltárt és megkérdeztem: „Emlékszel a 23. zsoltárra?”
„Hogy emlékszem-e?” — felelte indulatosan — „kívülről tudtam már akkor, amikor te még a világon sem voltál, és azóta is sok százszor elolvastam “.
„Egy verset azonban nem tanultál meg elég jól” — és lassan felolvastam: „Még ha a halál árnyékának völgyében járok is, nem félek a gonosztól, mert te velem vagy”. Aztán így folytattam: „Biztosan emlékszel, milyen az, amikor árnyék borul a völgyre. Féltél az árnyéktól?”
„Én — és a félelem? Nem, Dávid Donaldson ereiben bátor vér folyik, és ilyesmitől még soha nem félt”.
„Arra sem gondoltál ugye, hogy az árnyék mindörökre ott marad, és soha többé nem látod a napot?”
„Nem, ilyen ostoba sem voltam soha”.
„És most mégis félsz egy árnyéktól.”
Hitetlenkedve nézett rám. „Bizony — folytattam — a halál árnyéka csak rövid ideig borul rád, hogy elsötétítse Isten kegyelmének napját. De hát csak árnyék … ”
Reszkető kézzel fedte be a pásztor az arcát. Egy pár percig semmit sem szólt. Aztán kezeit a takaróra ejtve, önmagának mondta: „Annyiszor olvastam ezt a verset, de soha még így nem értettem meg, mint most. Árnyéktól félek, igen, árnyéktól.”
Aztán rámnézett, arca sugárzott és feltartott kézzel kiáltott: „Igen, most már látom, — a halál csak árnyék, mely elvonul. Nem, most már nem félek.”

Ne áltasd magad! Ha még nem tértél meg, és a halál hirtelen eléd áll, akkor nem árnyék csupán, hanem borzalmas valóság, nem felhő, hanem szétzúzó ököl, amely odataszít, a kárhozottak helyére. Aki ettől nem fél, az nem érez normálisan, csak Isten szabadíthatja meg tévedéséből. A halál után ítélet következik.

De ha valóban félsz ettől, akkor bízva tekints Krisztusra, aki meghalt, hogy sokak bűneit hordozza / Zsid 9, 28 /.

Chase

Chase-nek határozottan remegett az alsó ajka, ahogy baktatott az anyja nyomában a rendelő melletti parkolóhoz vezető, hosszú, lejtős gyalogjárón. Ez ígérkezett eddigi tizenegy éve legpocsékabb nyarának. Az orvos kedvesen bánt vele, de elérkezett az idő, hogy a fiúcska szembenézzen a rideg valósággal: fogszabályzóval kell helyreigazítani rendetlenül nőtt fogsorát. Nem elég, hogy ez egy kicsit fáj, és nem ehet rágós ételeket, de a barátai nyilván mind rajta fognak élcelődni. Anya és fie egyetlen szót sem váltott, miközben az autó robogott kis vidéki házuk felé. Csak tizenhét hold tartozott a tanyájukhoz, de ez a földdarab édenkert volt a kutya, két macska, néhány nyúl és a mókusok meg madarak sokasága számára.

Cindy, az anya nehezen szánta el magát, hogy szabályoztassa Chase fogait. Öt éve vált el, s azóta egyedül nevelte gyermekét. Apránként gyűjtötte össze az ezerötszáz dollárt, amibe a fogszabályozás került.

Aztán egy napsütéses délutánon a szeme fénye, Chase végzetes szerelembe esett. Aznap Rakeréket, a család régi barátait látogatták meg jó nyolcvan kilométerre lévő farmjukon. Az öreg Raker kivitte őket az istállóhoz, és akkor megpillantották azt a szépséget. Büszkén magasra emelt fejjel figyelte a közelgő triót. Világos sörénye és farka meg-megrebbent a lágy fuvallatban. Kisasszonynak hívták, s nála szebb kancát elképzelni sem lehetett volna. Fel is volt nyergelve, így Chase életében először belekóstólhatott a lovaglás gyönyörűségébe. Szemlátomást azonnal kölcsönös vonzalom ébredt bennük egymás iránt.

– Ha érdekel, eladó – jegyezte meg a férfi Cindynek. – Ezerötszázért megkapod a kancát, az összes papírokkal és az utánfutóval együtt, amiben szállítani lehet.

Az asszony keserves döntés elé került. Megtakarított pénzéből rendbe hozathatja Chase fogait vagy megveheti neki a lovat, de a kettő együtt nem megy. Végül arra a döntésre jutott, hogy hosszú távon a fogszabályozás a fontosabb a fiúnak. Mindketten megkönnyezték az elhatározást, de Cindy megígérte Chase-nek, hogy amilyen gyakran csak lehet, elviszi Rakerékhez, ahol kedvére lovagolhat.

A gyerek húzódozva kezdte el a hosszú és megpróbáltatásokkal teli kezelést. A fájdalmakat soha nem tűrte valami jól. Remegő inakkal vetette alá magát a lenyomatvételnek, a készülék felhelyezésének és a feszítőcsavarok újabb meg újabb meghúzásának. Egyre jobban utálta az egészet, de hiába sírt, hiába könyörgött, a tortúra csak folytatódott. Azon a nyáron egyedül az jelentett neki vigaszt, amikor az anyja elvitte Kisasszonyhoz. Ott szabadnak érezhette magát. Ló és lovasa vígan ügetett a végtelen legelőkön, abba a világba, amely nem ismer fájdalmat és szenvedést. Csak a patkódobogás egyenletes ritmusát érzékelte, meg az arcába csapódó hűs szelet. Kisasszony nyergében hol John Wayne-nek, a délceg pisztolyhősnek képzelte magát, hol középkori lovagnak, aki siet vártoronyban szenvedő szíve hölgye megmentésére, vagy bármi másnak, ami épp az eszébe jutott. A hosszú lovaglás után Raker bácsival közösen lecsutakolta Kisasszonyt, kitakarította az istállóját, és megetette, aztán mindig odadugott újdonsült barátnőjének pár kockacukrot. Cindy a konyhában segédkezett Raker néninek, piskótát sütöttek, limonádét készítettek, és figyelték hogyan nyargalászik Chase.

A bucsúzás mindig olyan hosszúra nyúlt, amilyenre Cindy engedte. Chase két kezében fogta a kanca fejét, megsimogatta izmos vállát, ujjai a sörényébe szántottak. A nemes állat érteni látszott a szeretetét, türelmesen várt, időnként megböködte orrával a fiú inge ujját. Valahányszor elhagyták a farmot, Chase attól rettegett, hogy most látta utoljára a lovat. Végtére is eladó volt a jószág, s mindenütt jó árat kínáltak egy ilyen pompás paripáért.

A nyári hónapok sorra teltek el, s a fogszabályzó csavarjait mind szorosabbra húzták Chase szájában. Azzal vigasztalták a fiút, hogy így végre lesz hová kibújniuk a maradandó fogaknak, s ez igazán megér ennyi kellemetlenséget. Chase-t mégsem kárpótolta ez a kilátás a folyton a készülék közeibe akadó táplálékdarabkák okozta kínért, egyre jobban feszülő álkapcsa fájdalmáért. Tudta hogy hamarosan mind az ezerötszáz dollárt el kell költeniük a fogszabályozásra, egy fillér sem marad, amiből megvehetnék az imádott lovat. Szüntelenül kérdésekkel ostromolta az anyját, reménykedve hogy végül kielégítő választ kap. Nem kérhetnének kölcsön a kancára? A nagyi nem szállna be valamennyivel? Mi lenne ha o is munkát vállalna, s a keresetét félretenné a lóvásárlásra? A mama türelmesen válaszolgatott, hogy megnyugtassa, s miután ebbéli igyekezete rendre kudarcot vallott, csendben félrevonult, és kisírta magát, amiért nem képes előteremteni azt, amit egyetlen csemetéje szeretne.

Egy csípős szeptemberi reggelen megkezdődött a tanév, az utca végén feltűnt a sárga iskolabusz. Chase találkozott osztálytársaival, s megkezdődtek az élménybeszámolók. Ki-ki elmondta mit csinált a nyári szünidőben. Amikor Chase-re került a sor, mindenféléről mesélt, csak Kisasszonyról, az aranysárga kancáról nem ejtett szót. A történet nem zárult le s félt attól, hogy miképpen végződik az utolsó fejezet. A feszítő szerkezet segítségével vívott csata sikerrel zárult, a szakszerű beavatkozás nyomán helyére került a nem elég erőszakos szemfog is.

Chase türelmetlenül várta a hónap harmadik szombatját, amikorra a mama azt ígérte hogy elviszi Rakerékhez, és megülheti Kisasszonyt. A megbeszélt napon már hajnalban talpon volt. Megetette a nyulait, kutyáját és macskáit, még arra is jutott ideje, hogy a hátsó kertben összegereblyézze a faleveleket. Mielott elindultak otthonról, kockacukrot tömött a kabátzsebébe a sárga sörényű kancának, aki már biztosan epekedik utána. Örökkévalóságnak tünt, míg végre lefordultak a muútról, a Rakerék farmjára vezető dülőre. Tekintetével izgatottan kereste a szeretett lovat. Közelebb érve kimeresztette a szemét, de még mindig nem látta. Szívdobogva nézett körül, de az utánfutó sem volt sehol. A kancával együtt eltűnt. A rémálom valósággávált, valaki nyilván megvette Kisasszonyt, s most már sohasem látja többé.

Eddig nem ismert ürességet kezdett érezni a gyomra tájékán. Kiszálltak a kocsiból, és a lakóház bejáratához siettek. A csöngetésre senki sem válaszolt. Csak Százszorszép, a nagy skót juhász jött elo farkocsóválva az üdvözlésükre. Az asszony szomorúan bámult maga elé, Chase pedig az istállóhoz szaladt, ahol addig Kisasszonyt tartották. A rekeszét üresen találta, a nyereg és a takaró is eltűnt. Potyogtak a könnyei, amíg visszabotladozott a kocsihoz, és beszállt.

– Még csak el se köszönhettem tőle, anyu – nyöszörögte.

Hazafele menet némaságba burkolóztak, ki-ki gondolataiba merült. Barátjának elvesztése lassan gyógyuló sebet ejtett Chase lelkén, csak abban reménykedett hogy a kanca jó otthonra lelt, ahol szeretik és gondoskodnak róla. Tudta, mindennap imádkozik majd érte, soha nem felejti együttléteik felhőtlen óráit. Elbóbiskolt, mire Cindy az otthini kocsibejáróra kanyarodott. Nem látta a lakkpiros utánfutót az istállójuk mellett, sem Raker bácsit, aki kék kisteherautójának támaszkodva várakozott. Csak akkor eszmélt fel, amikor megálltak, és a férfi rányitotta a kocsiajtót.

– Na, kisöreg, mennyit spóroltál össze?

Ez nem lehet igaz! Hitetlenül dörzsölgette a szemét.

– Tizenhét dollár! – nyögte ki bátortalanul.

– Nahát, ez remek, pont ennyit akartam Kisasszonyért meg az utánfutóért – vágta rá mosolyogva Raker. Az üzlet az állatkereskedelem történetében példátlan sebességgel köttetett meg. Néhány pillanat múlva a büszke új tulajdonos már nyeregbe is pattant, s ott feszített imádott kancája hátán. Ló és lovas hamarosan eltűnt az istálló háta mögött, vígan ügettek a túlnan elterülő legelő felé.

Raker úr sohasem adott magyarázatot cselekedetére, hacsak ezt a megjegyzést nem számítjuk:

– Évek óta nem éreztem magam ilyen jól!

Bruce Carmichael

A kis csavar

Az emberi test Isten csodálatos alkotása. Egyetlen testrészünk sem felesleges. Miképpen egy hatalmas szerkezetben egyetlen kis csavarnak is megvan a maga szerepe. Az alábbi történet is erről beszél:

A kis csavar egy volt a sok százezer közül. Két vaslemezt szorított egymáshoz a hatalmas hajón. Egy nap megszólalt:
– Elég kényelmetlen helyem van itt. Egy kicsit kinyújtózom, nekem is jár egy kis pihenés…
A környező csavarok kétségbeesetten üvöltöttek rá, amikor meghallották, hogy lazítani akar egy kicsit.
– Megőrültél, kiscsavar? Ha elengeded a két vaslemezt, mi kettészakadunk!
A vasgerendák nem hittek a fülüknek:
– El ne engedjétek a lemezeket, mert akkor megingunk mi is!
Szélvészként terjedt el a hír az egész hajón:
– A kiscsavar forgat valamit a fejében!
Mindenki megijedt. A hatalmas hajótest még a gondolattól is remegni kezdett: a kiscsavar kieshet a lyukból…
A vékony és vastag vaslemezek, a hajóbordák, a vasgerendák üzenetet küldtek a kiscsavarnak:
– Nagyon kérünk, légy szíves és maradj nyugodtan! Ha te lazítasz, veszélybe kerül az egész hajó, egyikünk sem fogja elérni a kikötőt! Ne tedd ezt velünk!
Ez hízelgett a kiscsavar büszkeségének. Eddig eszébe sem jutott, hogy ő mennyire fontos a többiek számára. Visszaüzente:
– Maradok, ahol vagyok!…

Kis csavarnak látod magad a családodban, a munkahelyeden, településed közösségében? Maradj a helyeden, és tedd azt, amit rád bízott az Úr! Attól se többet, se kevesebbet!

Botrány

* Szerzöje ismeretlen

– Brutálisan megölték egy ártatlan embert.
– Egy orvost, aki haldoklókon segített.
– Ítélet nélkül, a legkegyetlenebb kínzóeszközökkel.
– Azért ölték meg, mert állítólag ingyen adta az örök élet vizét.
– Azt is állította, hogy csak o adja és csak annak, akinek akarja.
– Botrányos, hogy ingyen adja. Az árat o maga fizette ki. Helyetted. Mert szerinte te nem tudnád kifizetni.
– Gyilkosainak nem tetszett az, hogy egyedül neki van hatalma arra, hogy neked örök életet adjon.
– Örök élet ingyen? Kell?
– Hihetetlen, de igaz.
– Hiszen már meghalt! Hogyan adhatná MA az örök életet?
– Valami csalás van benne!
– Csalás, a javából. Átverte a halált is.
– Teste nem látott rothadást. Feltámadt.
– Azt ígérte, hogy téged is feltámaszt, ha elhiszed. Meg sem kell dolgoznod érte.
– Megszégyenítoen röhejes. Kipróbálod te is?
– Ácsi! Nem ám csak úgy bele a vakvilágba, mindent kipróbálni!
– Meg is ismerheted ot. Leírta, o milyen valójában.
– Minden felett úr. Az o kezében van minden. Hajaid szálait számon tartja. Nem eshet bajod.
– Biztonságban lehetsz nála. Tudtad, hogy mindenen át tud vinni téged?
– Nehézségeken? Háborúkon? Katasztrófákon? Halálon? Botrányos, nem? De tudja, mit csinál.
– Mindent felülhaladó békessége megorzi szívedet, akármi is történjék.
– Mindent neked akar adni! Hiszen önmagát is képes volt odaadni érted.
– Tökéletesen ismer. Szeret. Neki kiteregethetsz mindent. Hibáidat, buneidet nem rója fel.
– Fordulj hozzá bizalommal. Ha bele is roppansz, o bekötözi sebeidet.
– A javadat akarja. Nem hagy cserben. Kihúz a bajból, amibe beleestél.
– Senki és semmi sem tud kiszakítani az o szenvedélyes szeretetébol, ha ot választod!
– Rád vár az Élet. Rájössz, hogy ki O és hogy te ki vagy. Ezért meg akarsz változni! Olyan akarsz lenni, mint amilyen O valójában!
– Biztos alapja lesz az életednek. Nem kell futkosnod és igazodnod a mindenkori elvárásoknak. Nem kell önmagadat se igazolnod: O igazol téged.
– Elfogad, vezet és átformál. Gúnyolóid megszégyenülnek látva a te igazságodat, amit kaphatsz általa.
– Saját örömét akarja veled megosztani. Megígérte. És véghez is viszi. Ha te is benne vagy. Önmagáért teszi. Mert Isten a szeretet. Szeretné leélni veled az Életet. Az örök életet. O az igazság. A feltámadás és az élet. Az út, az ajtó. A jó “pásztor”. Az élet kenyere. A hu és igaz tanú. A békesség Istene. Az Úr Jézus, akinek nevére minden térd meghajol. Mert legyozte a világ gonoszságát.
– Tart még a kegyelem napja. Ne keményítsd meg a szívedet.
– Aki szomjazik, jöjjön és igyon az élet vízbol ingyen. Még ma! Minek várni?

Boldogmondások margójára

(Máté ev. 5. rész 1-12. versekhez)

Boldogok, akik tudják, miért élnek, mert akkor azt is megtudják majd, hogyan éljenek.
Boldogok, akik összhangban vannak önmagukkal, mert nem kell szüntelen azt tenniük, amit mindenki tesz.
Boldogok, akik csodálkoznak ott is, ahol mások közömbösek, mert örömes lesz az életük.
Boldogok, akik tudják, hogy másoknak is lehet igaza, mert békesség lesz körülöttük.
Boldogok, akik nevetni tudnak önmagukon, mert nem lesz vége szórakozásuknak.
Boldogok, akik meg tudják különböztetni a hegyet a vakondtúrástól, mert sok zavartól kímélik meg magukat.
Boldogok, akik észreveszik egy diófában a bölcsőt, az asztalt és a koporsót, és mindháromban a diófát, mert nemcsak néznek, hanem látnak is.
Boldogok, akik lenni is tudnak, nemcsak tenni, mert megcsendül a csöndjük és titkok tudóivá válnak. Leborulók és nem kiborulók többé.
Boldogok, akik mentség keresése nélkül tudnak pihenni és aludni, mert mosolyogva ébrednek fel és örömmel indulnak útjukra.
Boldogok, akik tudnak elhallgatni és meghallgatni, mert sok barátot kapnak ajándékba és nem lesznek magányosak.
Boldogok, akik figyelnek mások hívására anélkül, hogy nélkülözhetetlennek hinnék magukat, mert ők az öröm magvetői.
Boldogok, akik komolyan tudják venni a kis dolgokat és békésen a nagy eseményeket, mert messzire jutnak az életben.
Boldogok, akik megbecsülik a mosolyt és elfelejtik a fintort, mert útjuk napfényes lesz.
Boldogok, akik jóindulattal értelmezik mások botlásait, akkor is, ha naivnak tartják őket, mert ez a szeretet ára.
Boldogok, akik el tudnak hallgatni, ha szavukba vágnak, ha megbántják őket, és szelíden szólnak, mert Jézus nyomában járnak.
Boldogok, akik mindebből meg is tudnak valósítani valamit, mert életesebb lesz az életük.

Dr. Gyökössy Endre