Keresztény bizonyságok, életek, történetek

Élj alázatos bölcsességgel az örökéletnek Jézus Krisztus nevében!

  • Blog Stats

    • 44,241 hits
  • Meta

  • 2017. augusztus
    h k s c p s v
    « dec    
     123456
    78910111213
    14151617181920
    21222324252627
    28293031  
  • Archívum

  • Oldalak

  • Kódexek

    Cornides-kódex (1514–1519). Közzéteszi Bognár András és Levárdy Ferenc. Bp., 1967. (Codices Hungarici 6.) Debreceni Kódex (1519). Közzéteszi Volf György. Nyelvemléktár 11. Bp.,1882. Érdy-kódex (1526–1527). Közzéteszi Volf György. Nyelvemléktár 4–5. Bp.,1876. Érsekújvári Kódex (1530–1531). Közzéteszi Volf György. Nyelvemléktár 9–1 o. Bp.,1888. Kazinczy-kódex (1526–1527 és 1541). Közzéteszi Volf György. Nyelvemléktár 6. Bp.,1877. Lázár Zelia-kódex (1510–1520). Közzéteszi Katona Lajos. Nyelvemléktár 15. Bp.,1908. Lobkowitz-kódex (1514). Közzéteszi Volf György. Nyelvemléktár 14. Bp., 1890. Nádor-kódex (1508). Közzéteszi Katona Lajos. Nyelvemléktár 15. Bp.,1908. Peer-kódex (16. sz. eleje). Közzéteszi Volf György. Nyelvemléktár 2. Bp.,1874. Tihanyi Kódex (1530–1532). Közzéteszi Volf György. Nyelvemléktár 6. Bp.,1877. Virginia-kódex (16. sz. eleje) Közzéteszi Komáromy Lajos és Király Pál. Nyelvemléktár 3. Bp., 1874.

Beppo

Posted by andrelowoa - november 22, 2010

Minden gyermek iskolában volt már, csak a nyolcéves Beppo állt magányosan egy domb tetején, és mereven bámulta az ég egy pontját. Egy aprócska piros pont volt ott látható, amiatt lógott Beppo az iskolából. Egy piros luftballon. 20 lírájába került, és ez rengeteg pénz volt Beppo számára. Mégis megvette a lufit, és a domb tetejéről a levegôbe eresztette.

Senkinek nem beszélt arról, amit tervezett. Titokban írta meg azt a levelet is, amelyet a lufi zsinórjára kötött. Aztán, amikor már minden gyermek az iskolában volt, kilopakodott, és felsietett a dombra, hogy a lufit szélnek eressze.

“Kedves Isten” – állt nagy betűkkel a papíron – “Néhány hét múlva kistestvérkém születik. Már most is hatan vagyunk testvérek, és szüleimnek kevés pénze van. A picinek majd Pedróval és velem kell aludnia, mert nincs elég ágy. Kérlek, kedves Isten, küldj nekünk egy szalmazsákot, lehet használt is! Arcoleban lakom, Olaszországban. Beppo Sala”

Ezt írta Beppo, és abban reménykedett, hogy akinek a levelet szánta, el fogja olvasni, és amikor a kis piros pontocska elt?nt a magasban, nagy nyugalommal hazaballagott: Isten segíteni fog!

A következô napokat nehezen viselte Beppo. Tele volt várakozással és feszültséggel. Semmi sem történt. Mintha soha nem is létezett volna a piros lufi. Az egyetlen, ami mégis történt az az, hogy büntetést kellett letöltenie a lógás miatt.

Aztán mégiscsak történt valami. Négy nap telt el a levél elküldése óta. Hazafelé menet már messziről meglátta házuk előtt a postáskocsit. Izgatottan rontott be a lakásba. Az egész család a konyhában gyűlt össze. Az asztal közepén ott feküdt egy csomag. Sala papa a postással vitatkozott. Beppo a nagy hangzavarban is tisztán hallotta édesapja basszushangját.

– Postás létedre, Antonió, nem érted meg, hogy lehetetlen, hogy ez a csomag nekünk jött?

A postás az égre emelte a szemét.

– Jaj, de buta vagy! – kiáltotta – Nem tudsz olvasni? Sala. A Sala család részére. Itt áll, ni!

– Tényleg ez a nevünk. De senkit nem ismerünk Rovigóban. Ajándékot pedig nem fogadok el, ezt nagyon jól tudod. Fogd ezt a pakkot, és vidd vissza!

Azzal akkorát csapott a csomagra, hogy a a földön üldögélő kisebb gyerekek az asztal alá menekültek.

Beppo nem bírta tovább.

– Hát nyissátok már ki a csomagot! – kiáltotta izgatottan – Akkor majd kiderül, nekünk szól, vagy sem.

A zaj elhalkult. Vastag szemöldöke mögül szigorúan nézett az apa a fiára, és gondolkodott.

-Nos – fordult a postáshoz, – hallottad, nyisd ki!

Sietve bontotta a férfi a zsinórokat. Amikor a doboz tetejét leemelte, néma csönd lett a konyhában. Mindenki látta, annak hófehér tartalmát: pelenkák, ágynemű és apró gyermekruhácskák! Nem volt uggyan minden vadoonatúj, de tiszta és vasalt. Valóságos kincs a Sala család számára! A mama szeme nedvesen csillogott.

Nem csoda, hogy Isten éppen Rovigóban, Arcolétól majdnem 100 km-re távol adott postára egy csomagot a Sala család részére?

– Szerencse, hogy nincs feladó! – gondolta Beppo – így legalább a papa nem tudja visszaküldeni a csomagot.
Mialatt a csomag tartalma kézről kézre járt, Beppo észrevétlenül kilopakodott az ajtón. Telve volt a szíve. Lélekszakadva rohant a dombre, ahol négy nappal azelőtt a piros lufit útjára bocsátotta, és megköszönte az ajándékot a jóságos adakozónak.

Posted in Uncategorized | Leave a Comment »

Baráti üzenet

Posted by andrelowoa - november 22, 2010

Milyen is valójában a kapcsolatod a Barátoddal?

Figyeltelek, ahogy ma reggel felkeltél. Reméltem, hogy beszélgetsz majd velem, még ha csak néhány szót is: megkérdeznéd a véleményemet, vagy megköszönnéd azokat a jó dolgokat, amelyek a napokban történtek veled. De észrevettem, hogy nagyon elfoglalt voltál.

Megint vártam, amikor föl-alá szaladgáltál a házban és készülődtél. Túlságosan lekötött az, hogy milyen ruhát vegyél fel. Tudtam, hogy lenne pár perced, hogy megállj egy pillanatra és köszönj, de te túl elfoglalt voltál.

Egyszer egy ideig tétlenül várakoztál, 15 percig dologtalanul üldögéltél. Aztán láttam, hogy talpra ugrasz, és már azt hittem, beszélgetni akarsz velem. De végül a telefon után nyúltál, és felhívtad egy barátodat, hogy megtárgyaljátok a legújabb pletykákat.

Egész nap türelmesen néztelek. Azt hiszem, a sok elfoglaltságod miatt nem értél rá, hogy bármit is megossz velem. Sokkal több dolgod volt annál, mintsem hogy szakítani tudtál volna rám egy kis időt.

Észrevettem, hogy ebéd előtt körülnéztél. Talán kínosnak érezted, hogy hozzám szólj, ezért nem hajtottad meg a fejed. Viszont megláttad, hogy 3-4 asztallal arrébb néhány barátod köszönetet mondott, mielőtt nekiláttak volna az étkezésnek, de te mégsem tetted ezt. Nem baj!

Amikor hazamentél, úgy tűnt, hogy otthon is sok dolgod van. Miután néhányat elvégeztél közülük, bekapcsoltad a tévét. Nem tudom, hogy te szereted-e a tévét, vagy sem, mert nem sok lényeges dolog történik ott. Ennek ellenére sok időt eltöltesz a készülék előtt, nap mint nap, holott nem gondolsz közben semmire, miközben csak bámulod a képernyőt.

Ismét türelmesen vártam, míg tévézés közben megvacsoráztál. Ez alkalommal sem szóltál hozzám.

Lefekvéskor úgy láttam, hogy már túl fáradt voltál. Jó éjt kívántál a családodnak, majd bezuhantál az ágyba és pillanatok alatt el is elaludtál. Nem baj!

Talán még észre sem vetted, hogy én mindig ott vagyok melletted. Türelmesebb vagyok, mint gondolnád. Még van idő, és remélem, hogy egyszer majd fogsz velem beszélgetni.

Szeretnélek megtanítani arra, hogy légy türelmes másokkal. Nagyon szeretlek téged, és minden nap várok egy fejbólintásra, egy imára, vagy a szíved mélyéről feltörő hálaadásra. Nagyon nehéz egyoldalúan beszélgetni veled.

Nos, amikor te másnap ismét felkelsz, én újra várni fogok rád a szeretettemmel. Remélem, az új nap során szánsz rám egy kevés időt.

Szerető barátod:
Jézus

Posted in Uncategorized | Leave a Comment »

A patikus

Posted by andrelowoa - november 22, 2010

Istennek számtalan lehetősége van arra, hogy egy-egy emberi szívet önmagához fordítson. Saulból a damaszkuszi úton kezdte meg a Pál apostollá való formálást. Mindenkinek, aki megtért embernek vallja magát megvan a saját története. Az alábbiakban is olvashatunk egyet:
Istennel bizony nem sokat törődő gyógyszerészsegéd voltam egy kis faluban. Gazdám nem nagyon szeretett éjjel ügyeletet tartani. Ez rendszerint rám hárult. Egyik éjjel már harmadszor keltem fel kimerülten, idegesen, ingerülten. Mikor kinyitottam az ajtót, egy copfos kis parasztlányka állt előttem recepttel a kezében. Dühömben majd hozzávágtam a kulcsot. “Ne haragudjon patikus bácsi, nagyon beteg az édesanyám.” De én csak dühösen, álmosan dolgoztam tovább, és elkészítettem az orvosságot. A kislány fizetett, és “Isten fizesse meg”-et is mondott. Én eltettem a pénzt, a receptet is el akartam tenni, amikor véletlenül ismét a receptre néztem. Egy pillanat alatt átfutott az agyamban egy rettenetes felismerés: Jaj, mit tettem?! Sokszoros adagot adtam az egyik alapanyagból, ami már méreg, és az az édesanya reggelre halott lehet. Mint a bolond rohantam az ajtóhoz, ki az utcára és hangosan, kiabálva mondtam: Kislány, kislány! De nem jött vissza. Már messze járt. Betámolyogtam a hátsó kisszobába, térdre estem, kezemet összekulcsoltam, és imádkozni kezdtem ahhoz, akihez gyermekkorom óta nem imádkoztam: “Hát áldj meg és segíts, ha tudsz, Isten, ha vagy az Égben.” Valami effélét mondhattam, és azt sem tudom, hogy meddig tartott. Ha rövid volt is, ezer esztendőnek tűnt. És ekkor megint belehasított a csöndbe a csengő. Rohantam az ajtóhoz. Megdermedten álltam, nem akartam hinni a szememnek. Megint a copfos kislány lépett be, sírástól maszatos arccal. Néztünk egymásra. Tán már meg is halt az anyja? Akkor a kis copfos hebegve megszólalt: “Patikus bácsi, ne haragudjon rám. Részeg emberektől megijedtem, elejtettem az üveget és eltörött… de nincs több pénzem.” Lelkendezve újból elkészítettem az orvosságot… megsimogattam a ki copfost. És azóta hiszek és imádkozom. (Bognár Cecil bencés egyetemi tanár jegyzete alapján )

Neked mi volt az utad? Lehet, hogy nem egyik pillanatról a másikra történt megtérésed, és nem tudod megnevezni a napot és az órát, amikor Jézus megragadta lelkedet, de az a fontos, hogy Benne bízz, Neki élj, Őt szolgáld! Ezek ugyanis azt mutatják, hogy valóban Isten megváltását elfogadó tanítvány vagy!

Posted in Uncategorized | Leave a Comment »

A festő

Posted by andrelowoa - november 21, 2010

Egy festőt egyszer arra kértek,
rajzolja le a békességet.
A feladat egyszerűnek látszott,
s ő nyomban neki is látott.
Rajzolt tengert, széltől mentesen,
rajta egy hajót, mely állt csöndesen.
Utasa mind lusta álomba merült…
s a kép összegyűrve a szemétre került.
Nem békesség volt a papíron,
hanem szélcsend és unalom.
Aztán újabb rajzba kezdett,
s egy szundító öreg bácsit festett.
De békességet nem ábrázolt ez sem,
nekiállt hát, hogy tovább keressen.
Rajzolt virágot, csöndes téli tájat,
békésen legelésző birkanyájat…
A papírkosár lassan tele lett,
s közben be is esteledett.
Ám az este sem volt békés,
messziről hallatszott a mennydörgés.
Vihar közeledett, az ég rengett,
a festő az ablaknál töprengett.
Nézte a szélben sodródó leveleket,
a villámokat, mik átjárták az eget.
A ház előtti tölgy recsegve hajlongott,
kövér esőcseppek verték az ablakot.
A festő nem tudta, tovább hogyan legyen,
Istent kérte hát, hogy csodát tegyen.
Tekintete ekkor ismét a fára esett,
s ott meglátta, amit egész nap keresett.
A fa egyik vastag benső ágán,
úgy a fának szíve táján,
a viharról szinte mit sem sejtve,
ült egy madár, fejét szárnya alá rejtve.
Nyugodtan aludt, miközben zengett az ég.
Ez hát az igazi békesség.
“Uram, te megmutattad békességedet!”
– szólt a festő, és nem tévedett.
Csodálatos isteni békesség ez,
mit a viharban alvó madár jelképez.
A világ legyen bármily nyugtalan,
ha szívünkben Isten békessége van.
Ő minden gondot vállára vesz,
s bennünket szabaddá, békéssé tesz.
Az Ő békessége tökéletes,
minden félelemtől mentes.

Posted in Uncategorized | Leave a Comment »

A szív titkos kamrái

Posted by andrelowoa - november 21, 2010

Az emberi szívnek vannak titkos kamrái, amelyekben a jóság pihen. Itt van elrejtve a készség a jóságra, az odaadásra, az áldozat hozatalra, a lemondásra, az önlegyőzésre, a segítésre. Benne pihennek a nagy és fennkölt gondolatok, amelyek az élet elhatározó pillanataiban nagy tettekre sarkalnak bennünket, amelyekre magunktól vállalkozni nem mernénk.
……
Vannak azonban a szívnek másféle kamrái is. Bennük lakik az irigység, a gyűlölet, az áskálódás, az alattomosság, a bosszúvágy. Bennük lakik mindaz, ami a szenvedély pillanataiban olyan tettekre sarkal bennünket, amelyektől a nyugodt megfontolás óráiban visszaborzadunk. Ha az emberi szív jó tulajdonságainak kapuja fölnyílik, s ha ezen a kapun keresztül az emberi szív jóságának minden képessége előtérbe lép, akkor a gyűlöletnek, bosszúvágynak és irigységnek el kell tűnnie. Mint ahogyan a sötét felhő elvonul a felkelő nap sugarai elől. Ha azonban a szív másik kamrájának ajtajai nyílnak föl, akkor a gonosz és szeretetlen indulatok úgy támadnak a lelkünk jóságos gondolataira, mint amikor a vadállatok a magatehetetlen ember nyakára ugranak, hogy összetépjék. Vannak emberek, akik a szívük jóságkamráját állandóan nyitva tartják… boldogok, akik ezek közé tartoznak. Azonban vannak mások, akik a szívjóság kamráját annyira elzárják, hogy szinte berozsdásodik. Az ilyen elzárt szíveket ki sem lehet nyitni. Szerencsétlen ember, akinek a szíve el van zárva.

Hiszitek, hogy ti talán nem kerülhettek az elzárt szívűek nagy sokaságába?

Vannak gyermekek, akik apjuktól és anyjuktól sohasem tapasztaltak egyebet, csak szeretetet. Aztán kimentek a nagyvilágba, fejükön az édesapa áldásával, homlokukon az édesanya keresztjelével, tele voltak reménységgel és fölujjongtak az élet láttára… aztán úgy tértek haza, mint tékozló fiúk és mint elkallódott leányok. És ha a szülők haja idő
előtt őszült fehérre, az csak figyelmeztetés akart lenni, mintha a szív jóságkamrájának rozsdás zára nyikorgott volna és nyögve, sóhajtva kérte volna: Nyiss föl! De hát ki ne ismerné a régi történetet: – Késő! És ismeritek a régi közmondást, mikkor a gyerekkéz láthatatlan szögeket ver a szülők koporsójába. A meghalt apa, a meghalt anya sírkövére ezt a rövid szót szokták vésni: Meghalt. A valóságnak azonban sokszor ez a fölirat felelne meg: Megölték!

Drága, jó Istenem! Sokszor milyen semmiségek miatt különböznek össze az emberek! – Az egykori jó barátok halálos ellenségek lettek.

Szabad-e a barátainkra akkora szeretetlenséggel rátörni, hogy a szívük beleszakadjon?

Pláne akkor, ha ellenségek állnak egymással szemben, akik az emberszív lobogó gyűlöletével gyűlölik egymást. Miféle őrületekre képesek sokszor az emberek, ha egy kellemetlen versenytársat letörni, ha egy kiállhatatlan szomszédot halálra bosszantani, ha…

Posted in Uncategorized | Leave a Comment »

A gyümölcsfa

Posted by andrelowoa - november 21, 2010

Volt egyszer egy kisfiú, aki azt szerette volna megtudni, hogy mit kell csinálnia annak érdekében, hogy mindenkit egyformán tiszteljen és szeressen. Ezért elment egy bölcs emberhez, aki a következő tanácsot adta neki:

– Menj és keres egy gyümölcsfát! Ott majd megtalálod a választ.

A bölcs tanácsát megfogadva el is ment egy gyümölcsfához és letelepedett a tövében. Nemsokára egy alma hullott alá, ami pont a fiú ölébe esett.

Telt-múlt az idő, s egyszer csak jött két másik gyerek, akiknél botok voltak, melyekkel a fához érve elkezdték csapdosni az ágait és tépdesték a leveleit. Majd ők is leültek a fa árnyékába pihenni, s az õ ölükbe is hullott egy-egy alma. Nemsokára emberek jöttek fűrésszel a kezükben és elkezdték levágni a fa ágait, s végül az egész fát kidöntötték. Munkájuk végeztével ráültek a fára és nekiláttak megenni a még maradék almákat.

A kisfiú nagyon elszomorodott, s amikor mindenki elment, megkérdezte a fától:

– Én leültem az ágaid alá és adtál nekem gyümölcsöt, hiszen én nem ártok senkinek, így ezt megértem. Jött a másik két fiú, akik bottal ütlegeltek és letépdesték a leveleidet, és mégis adtál gyümölcsödből. Ezt is valahogyan elfogadom. De azt semmiképpen fel nem foghatom, hogy azoknak is adtál gyümölcsödből, akik az életedre törtek. Miért?

– Mert ez az én természetem! – válaszolta a fa. Én azért vagyok, hogy gyümölcseimmel másokat szolgáljak.

Posted in Uncategorized | Leave a Comment »

Az út

Posted by andrelowoa - november 12, 2010

(FORRÁS: “Út a boldogság felé” című zsebkönyv. – Evangéliumi Kiadó)

——————————————————————————————-

Kocsi szágult az úton. A vezető keze lustán pihen a kormánykeréken. Összeráncolt homlokkal mered a fényszóróval bevilágított útszakaszra. Fogát csikorgatja, valahányszor egy-egy szembejövő kocsi nem veszi le a fényt idejében, vagy egy még gyorsabban száguldó autó úgy előz, hogy őt elvakítja a visszapillantó tükör.

Hová visz az útja? Hová viszi őt, a kilóméterfalót, minden útja, amelyen végigszáguld? Hová rohan, és hová rohanunk mi mindnyájan?

Hát nem teljesen mindegy? Fő, hogy versenyt fussunk az idővel! Üzleti megbeszélésre, összejövetelre, néhány perces látogatásra egy barátunkhoz… Fő, hogy mindig úton legyünk, egyik programtól a másikig. Mindnyájan kocsiban ülünk és száguldunk. Útunk mentén az elsuhanó útjelző táblák mind ugyanazt az irányt mutatják: a munka, az új feladatok elvégzése, az életszínvonal emelkedése, a magasabb munkabérek, a nagyobb szociális biztonság felé. Mindig csak előre, méghozzá olyan gyorsan ahogy csak lehet! Még a hétvégi pihenő idején, megánéletünkban is hajszolnak az útjelző táblák: “Előre, csak nem maradunk le!? Hiszen a főnök feleségének már…” És újra rátaposunk a gázpedálra. Úton vagyunk, rohanunk. De milyen úton?

MEGÁLLJ! A lámpa piros! Stop!

VALAKI eléd áll. Barátságosan, de átható pillantással néz rád. Meg kell állnod, és Rá kell nézned.

Jézus Krisztus szólít meg: ÉN VAGYOK AZ ÚT. Ismersz engem?

Meghaltam a kereszten, hogy boldog légy. Elhiszed ezt?

Miért ez a nyugtalanság benned? Bűneid miatt? Szívesen megbocsátok, mert magam hordoztam el a büntetést mindazok helyett, akik bennem hisznek.

MOST ADD ÁT NEKI A KORMÁNYT ÉS KULCSOLD ÖSSZE A KEZED!

Posted in Uncategorized | Leave a Comment »

Az Úr lakhelye

Posted by andrelowoa - november 12, 2010

Egy ember imádkozni ment az Isten házába. Útközben betért a szomszédjához, hogy magával hívja.
– Nem mehetek – mondta a szomszéd. – Gyermekem lázasan fekszik, nem szeretném egyedül hagyni.
– Gyere velem –hívta az ember-, imádkozunk érte az Úrhoz, és minden jóra fordul.
– Köszönjük – mondta a szomszéd-, de én úgy érzem, itthon kell maradnom.
Az ember otthagyta és ment tovább. Az Isten házában sokáig imádkozott, de érezte, hogy imája nem ér sehová, hogy nem hallja az Úr. Feljajdult:
– Uram, hát nem hallasz?
– Mondjad, mit kérsz? –jelentkezett az Úr. – Nem érkezhettem meg előbb, mert a szomszédodnál voltam, hogy ápoljam a gyermekét, őt pedig megvigasztaljam.

Stjepan Lice: Út a mennyországba (elbeszélések) 109. oldal
Katolikus Kincses Kalendárium 1996.

Posted in Uncategorized | Leave a Comment »

AZ ÚJ EMBER MÁS!

Posted by andrelowoa - november 12, 2010

Hol született?
Újjászületés városának bűnbánat kerületében.
Hol nevelkedett?
Az engedelmesség iskolájában.
Hol dolgozik?
A szorgalom szakmájában, az önmegtagadás osztályán.
Milyen a ruházata?
Az alázatosság öltönyét viseli, ruhája a Krisztus igazságának szépsége.
Merre jár?
A szolgálat völgyében, de sokszor a krisztusi lelkület magas hegycsúcsain.
Mi a tápláléka?
A reggeli és a vacsora bőséges imádság. Az Ige tiszta, hamisítatlan tejét issza, de kemény eledellel is táplálkozik. Van eledele, amelyet mások nem ismernek.
Minek örül?
Annak, hogyha Krisztus növekedik és ô maga Krisztusban élhet.
Hogyan fejlődik?
Úgy, hogy a Szentlélek által naponta növekedik belső embere.
Kire hasonlít?
Krisztus képére változik el naponta.
Mi a titka?
A Krisztussal elrejtett élet az Istenben.
Hol érzi jól magát?
A kereszt alatt, az Úr közelében.

Posted in Uncategorized | Leave a Comment »

Az ötvös tüze

Posted by andrelowoa - november 12, 2010

Egy csapat nő a Bibliát tanulmányozta együtt. Mikor elérkeztek Malakiás könyvéhez, a harmadik fejezetben találkoztak egy verssel, amely ezt mondja:

“leül az ötvös és megtisztítja az ezüstöt”.

Ez a vers teljesen lenyűgözte az asszonyokat, és azon gondolkodtak, hogy vajon mit fejez ki ez az állítás Isten természetéről. Az egyik nő felajánlotta, hogy utána néz, hogyan tisztítják az ezüstöt, és majd a legközelebbi alkalmon megosztja a többiekkel.

Azon a héten ez a hölgy felhívott egy ötvöst, és megbeszélte vele, hogy elmegy megnézni munka közben. Nem említette neki, hogy milyen célból akarja megnézni, azon túl, hogy egyszerűen kíváncsi a tisztítási folyamatra.

Miközben az ötvöst nézte, a férfi megfogott egy darab ezüstrudacskát, tűz fölé emelte, és hagyta, hogy felmelegedjen. Közben magyarázta, hogy ahhoz, hogy az ezüst tiszta legyen, a tűz kellős közepébe kell tartani, ott, ahol a lángok a legmelegebbek, hogy a szenny kiégjen belőle.

A nő elgondolkodott a képen, amint Isten egy ilyen forró helyen tart bennünket, aztán felelevenítette az igeverset: “leül az ötvös és megtisztítja az ezüstöt”. Megkérdezte hát a férfit, hogy igaz-e, hogy az ötvösnek a tűznél kell ülnie az ezüsttisztítás teljes ideje alatt. A férfi igennel válaszolt, és elmagyarázta, hogy nemcsak, hogy ott kell ülnie és tartania kell az ezüstöt, de a szemét is rajta kell tartania egész idő alatt. Mert ha az ezüst a kelleténél akár csak egy perccel is tovább marad a lángok között, megsemmisül.

A nő egy rövid ideig csöndes volt. Majd megkérdezte: “Honnan tudja, hogy mikor teljesen tiszta az ezüst?” Az ötvös mosolyogva így válaszolt: “Ó, az nagyon egyszerű – amikor látom magamat benne.”

Posted in Uncategorized | Leave a Comment »