Keresztény bizonyságok, életek, történetek

Élj alázatos bölcsességgel az örökéletnek Jézus Krisztus nevében!

  • Blog Stats

    • 52 052 hits
  • Meta

  • 2019. augusztus
    h K s c p s v
    « dec    
     1234
    567891011
    12131415161718
    19202122232425
    262728293031  
  • Archívum

  • Oldalak

  • Kódexek

    Cornides-kódex (1514–1519). Közzéteszi Bognár András és Levárdy Ferenc. Bp., 1967. (Codices Hungarici 6.) Debreceni Kódex (1519). Közzéteszi Volf György. Nyelvemléktár 11. Bp.,1882. Érdy-kódex (1526–1527). Közzéteszi Volf György. Nyelvemléktár 4–5. Bp.,1876. Érsekújvári Kódex (1530–1531). Közzéteszi Volf György. Nyelvemléktár 9–1 o. Bp.,1888. Kazinczy-kódex (1526–1527 és 1541). Közzéteszi Volf György. Nyelvemléktár 6. Bp.,1877. Lázár Zelia-kódex (1510–1520). Közzéteszi Katona Lajos. Nyelvemléktár 15. Bp.,1908. Lobkowitz-kódex (1514). Közzéteszi Volf György. Nyelvemléktár 14. Bp., 1890. Nádor-kódex (1508). Közzéteszi Katona Lajos. Nyelvemléktár 15. Bp.,1908. Peer-kódex (16. sz. eleje). Közzéteszi Volf György. Nyelvemléktár 2. Bp.,1874. Tihanyi Kódex (1530–1532). Közzéteszi Volf György. Nyelvemléktár 6. Bp.,1877. Virginia-kódex (16. sz. eleje) Közzéteszi Komáromy Lajos és Király Pál. Nyelvemléktár 3. Bp., 1874.
  • Reklámok
  • Legutóbbi bejegyzések

  • Népszerű bejegyzések

  • Ószövetség

    Teremtés könyve (Ter) Kivonulás könyve (Kiv) Leviták könyve (Lev) Számok könyve (Szám) Második Törvénykönyv (MTörv) Józsué könyve (Józs) Bírák könyve (Bír) Ruth könyve (Ruth) Sámuel I. könyve (1 Sám) Sámuel II. könyve (2 Sám) Királyok I. könyve (1 Kir) Királyok II. könyve (2 Kir) Krónikák I. könyve (1 Krón) Krónikák II. könyve (2 Krón) Ezdrás könyve (Ezd) Nehemiás könyve (Neh) Tóbiás könyve (Tób) Judit könyve (Jud) Eszter könyve (Esz) Makkabeusok I. könyve (1 Mak) Makkabeusok II. könyve (2 Mak) Jób könyve (Jób) Zsoltárok könyve (Zsolt) Példabeszédek könyve (Péld) Prédikátor könyve (Préd) Énekek éneke (Én) Bölcsesség könyve (Bölcs) Sirák fia könyve (Sir) Ézsaiás könyve (Iz) Jeremiás könyve (Jer) Siralmak könyve (Siral) Báruk könyve (Bár) Ezekiel könyve (Ez) Dániel könyve (Dán) Ozeás könyve (Oz) Joel könyve (Jo) Ámosz könyve (Ám) Abdiás könyve (Abd) Jónás könyve (Jón) Mikeás könyve (Mik) Náhum könyve (Náh) Habakuk könyve (Hab) Szofoniás könyve (Szol) Aggeus könyve (Ag) Zakariás könyve (Zak) Malakiás könyve (Mal)
  • Flickr Photos

  • free counters
  • Újszövetség

    Máté evangéliuma (Mt) Márk evangéliuma (Mk) Lukács evangéliuma (Lk) János evangéliuma (Jn) Apostolok Cselekedetei (ApCsel) Rómaiaknak írt levél (Róm) Korintusiaknak írt I. levél (1 Kor) Korintusiaknak írt II. levél (2 Kor) Galatáknak írt levél (Gal) Efezusiaknak írt levél (Ef) Filippieknek írt levél (Fil) Kolosszeieknek írt levél (Kol) Tesszalonikaiaknak írt I. levél (1 Tesz) Tesszalonikaiaknak írt II. levél (2 Tesz) Timóteusnak írt I. levél (1 Tim) Timóteusnak írt II. levél (2 Tim) Titusznak írt levél (Tit) Filemonnak írt levél (Filem) Zsidóknak írt levél (Isid) Szent Jakab levele (Jak) Szent Péter I. levele (1 Pt) Szent Péter II. levele (2 Pt) Szent János I. levele (1 Jn) Szent János II. levele (2 Jn) Szent János III. levele (3 Jn) Szent Júdás levele (Júd) Jelenések könyve (Jel)

Az ötvös

Posted by andrelowoa - november 12, 2010

Egy keresztény ember mindennap elolvasott egy részt a Bibliából. Egyik alkalommal a Malakiás 3:3-at olvasta, mely így szól: „Ahogyan leül az ötvös, és megtisztítja az ezüstöt, úgy tisztít meg az Úr…” Egyszerű igének tűnik, de őt mégsem hagyta nyugodni, egész nap ez vers motoszkált a fejében. Végül úgy döntött, hogy a hétvégén elmegy egy ötvöshöz, hátha mélyebben megérti ezt az igeverset.

Az egyik munkatársának az édesapja pont egy ötvös volt. Megkérte, hadd menjen el hozzá, megnézni hogyan dolgozik, mert kiváncsi a folyamatokra. El is ment hozzá, és az ötvös büszkén és lelkesen kezdte el megmutatni és magyarázni szakmája fortélyait.

Egy ezüstdarabot kezdett felmelegíteni a tűzben, és azt mondta: „Fontos, hogy az ezüstöt a tűz közepébe tartsuk, hogy ezáltal az összes szennyeződést eltávolítsuk róla.”

„És az igaz, hogy az ötvösnek mindvégig a tűz előtt kell ülnie?” – kérdezte a kiváncsi keresztény férfi.

„Igen, ez egy nagyon fontos dolog. Nemcsak, hogy előtte kell ülni és fogni, hanem mindig figyelni is kell. Ki kell várni a megfelelő időpontot, amikor is ki kell venni az ezüstöt a tűzből. Mert ha az ember egy kicsit is tovább tartja a tűzben, könnyedén megsérülhet.” – válaszolta az ötvös.

„De azt honnan lehet tudni, hogy mikor kell kivenni a tűzből?” – kiváncsiskodott tovább a férfi.

„Ó, azt könnyű felismerni! Akkor kell kivennem, amikor meglátom benne a tükörképemet!” – mondta a mester.

Ha most te úgy érzed magad, mintha tűzben lennél és az éget téged, ne feledd Jézus figyel és vigyázz rád! És ez az állapot csak addig tart, ameddig a tükörképét meg nem látja benned…

Reklámok

Posted in Uncategorized | Leave a Comment »

Az öregember és a ló

Posted by andrelowoa - november 12, 2010

Élt egyszer egy öregember, aki egy kicsi faluban lakott. Bár szegény volt, mégis mindenki irigyelte gyönyörű fehér lova miatt. Még a király is megkívánta az öregember kincsét. Az emberek jó pénzt megadtak volna a paripáért, de gazdája mindig visszautasította: ? Ez a ló nem pusztán egy ló számomra ? mondta az érdeklődőknek ?, hanem egy személy. Hogy adhatnék el egy személyt? Ő a barátom és nem a tulajdonom. Hogy adhatnék el egy barátot? A férfi szegény volt, a kísértés pedig igen nagy, de nem volt hajlandó megválni a lótól.

Egyik reggel azonban nem találta paripáját az istállóban. Az egész falu összecsődült.? Te, bolond öreg ? csúfolták. ? Megmondtuk előre, hogy előbb-utóbb el fogják lopni a lovadat. Annyira szegény vagy, hogy is remélhetted, hogy meg tudod védeni azt az értékes állatot? Jobban tetted volna, ha eladod. Akármennyit megadtak volna érte. Most aztán se ló, se pénz. Átok ül rajtad. Az öregember így válaszolt: ? Ne ítélkezzetek túl gyorsan! Csak annyit mondjatok, hogy a ló nincs az istállóban. Egyelőre ez minden, amit tudunk, a többi csak ítélet. Honnan tudjátok, hogy átok van-e rajtam vagy sem? Mi alapján ítélkeztek? A falubeliek visszavágtak:? Ne nézz minket bolondnak! Lehet, hogy nem vagyunk filozófusok, de nem is kell nagy értelem ahhoz, hogy felmérjük azt, ami itt történt. Az a tény, hogy elment a lovad, egy átok. Ismét megszólalt az öregember:? Csak annyit tudok, hogy az istálló üres, nincs benne a ló. A többit nem tudom. Azt, hogy ez átok vagy áldás, senki sem tudhatja. Csak a dolgok töredékét látjuk. Ki tudja megmondani, mi következik ezután? A falu lakói kinevették. Mindig bolondnak tartották az öreget. Ha nem lett volna az, már régen eladta volna a lovát, és felélte volna az árát. Ehelyett napról napra kaparta össze a betevőt. Most bebizonyította, hogy tényleg bolond.

Tizenöt nap múlva a ló visszajött. De nem egyedül tért ám vissza, hanem egy tucat vadlovat hozott magával! Ismét öszszecsődült a falu népe a favágónál, de most így beszéltek:? Öreg, igazad volt, tévedtünk. Amit mi átoknak gondoltunk, az lényegében áldás volt. Kérünk, bocsáss meg nekünk! Ő így válaszolt: ? Ismét túl messzire mentek. Csak annyit mondjatok, hogy a ló megint itt van. Csupán azt állapítsátok meg, hogy egy tucat lóval jött vissza, de ne hozzatok elhamarkodott ítéletet! Honnan tudjátok, hogy ez áldás-e vagy sem? Most csak az események töredékét látjuk. Ha nem ismeritek az egész történetet, hogyan ítélkezhettek? Ha csak egy oldalt olvastok el, hogy tudjátok elbírálni az egész könyvet? Amit most ismerünk, az csupán egy részlet! Ne mondjátok, hogy ez áldás! Senki se tudja. Én meg vagyok elégedve azzal, amit tudok, és nem zaklat fel az, amit nem tudok. ? Talán igaza van az öregembernek ? mondták. De magukban mégis azt gondolták, hogy nincsen. Úgy vélték, az, hogy tizenkét vadló csatlakozott a favágó lovához, csakis áldás lehet. Hiszen kevés munkával a vadlovakat be lehet törni, betanítani, és sok-sok pénzért eladni.

Az idős embernek volt egy fia. A fiatalember elkezdte betörni a vadlovakat. Néhány nap múlva leesett az egyikről, és mindkét lábát eltörte. A falu lakói megint eljöttek, és rögtön véleményt mondtak a történtek alapján. ? Igazad volt ? ismerték el. ? A tizenkét ló nem áldás, hanem átok. Egyetlen fiad eltörte mindkét lábát, és most öregkorodra nincs, aki segítsen neked. Most szegényebb vagy, mint valaha. Az idős favágó ismét csak ezt mondta: ? Ne menjetek olyan messzire ítélkezésetekben. Csak annyit mondjatok, hogy a fiam eltörte a lábait. Ki tudja, hogy ez áldás-e vagy átok? Senki sem. Az egész kép töredékét látjuk csupán.

Néhány héttel később az ország háborúba keveredett a szomszéd országgal. A falu minden fiatalemberének be kellett vonulnia a hadseregbe. Csak az öregember fia kapott felmentést a balesete miatt. Az ellenség óriási túlerővel érkezett, s az emberek nagyon féltek, hogy soha többé nem fogják látni fiaikat. Ismét fölkeresték az idős favágót, sírva, jajgatva, mert elvitték drága fiaikat. Megint megszólalt az öregember: ? Miért vontok le mindig következtetéseket? Senki sem tudja még, mi lesz. Csak annyit mondjatok, hogy a ti fiaitok elmentek a háborúba, az enyém pedig nem. Senki sem elég bölcs ahhoz, hogy megállapítsa, ez vajon áldás vagy átok. Csupán az Isten tudja. Az idős favágó megelégedett azzal, amit tudott, és nem izgatta magát azzal, amit nem volt képes megérteni.

Epiktetosz mondta: ?Mindig meg vagyok elégedve azzal, ami történik, mert arra gondolok, hogy amit Isten választ, az jobb, mint amit én választanék.

Posted in Uncategorized | Leave a Comment »

Az ördög tud várni

Posted by andrelowoa - november 12, 2010

Az amerikai déli államok egyikében egy hitetlen embernek volt egy néger rabszolgája, aki istenfélő volt. Egy napon vad¬kacsavadászatra indult a gazda, és magával vitte rabszolgáját is. Útközben a gazda odafordult szolgájához s ezt kérdezte tőle: “Mondd meg nekem, Sam, miért nem bánt engem az ördög soha a kísértéseivel, de téged folyton gyötör? Jobban szereti kisérteni a keresztyéneket, mint a hitetleneket?”
Mielőtt választ adhatott volna a rabszolga, elrepült egy csomó vadkacsa a fejük fölött. A gazda lekapta a fegyverét és közéjük lőtt. Néhány madár bukdácsolva hullott alá, mire a gazda azt mondta a négernek, hogy először a sebesülteket szedje össze, és csak azután azokat, amelyekben már nem volt élet.
Amikor a néger teljesítette gazdája parancsát, megtalálta a helyes feleletet az előbb feltett kérdésre. Azt mondta: “Masz¬sza, éppen így tesz a Sátán is. Ha reám tekint, akkor azt gondolja, hogy én egy szegény, sebesült lélek vagyok, és először engem akar egészen megkaparintani magának. Te azonban már egészen az övé vagy, ezért nyugodt felőled, és nem is kísért semmivel.”
Az öreg néger válasza sok igazságot tartalmaz. Ha egy ember újjászületett Isten kegyelméből, akkor úgy tűnik, mintha minden kísértés ellene összpontosulna. Ha azonban hűségesen meg¬marad az Ige mellett, akkor könnyű az ellenállás.

Posted in Uncategorized | Leave a Comment »

Az okos szamár

Posted by andrelowoa - november 12, 2010

Egy nap a székely szamara beleesett a kútba. Az állat órákon át szánalmasan bőgött, miközben a paraszt megpróbált rájönni mit is tehetne. Végül úgy döntött, hogy az állat már öreg és a kutat úgyis ideje már betemetni; nem éri meg kihúzni az öreg szamarat. Áthívta a szomszédait, hogy segítsenek. Mindegyik lapátot fogott és elkezdtek földet lapátolni a kútba. A szamár megértette mi történik és először rémisztően üvöltött. Aztán, mindenki csodálatára, megnyugodott. Pár lapáttal később a paraszt lenézett a kútba. Meglepetten látta, hogy minden lapátnyi föld után a szamár valami csodálatosat csinál. Lerázza magáról a földet és egy lépéssel feljebb mászik. Ahogy a paraszt és szomszédai tovább lapátolták a földet a szamárra, lerázta magáról és egyre feljebb mászott. Hamarosan mindenki ámult, ahogy a szamár átlépett a kút peremén és boldogan elsétált! Az élet minden fajta szemetet és földet fog rád lapátolni. A kútból kimászás trükkje, hogy lerázd magadról és tegyél egy lépést. Minden probléma csak egy lehetőség a továbblépésre. Bármilyen problémából van kiút, ha nem adod fel, nem állsz meg! Rázd meg magad és lépj egyet feljebb.

Posted in Uncategorized | Leave a Comment »

Az okos bolond

Posted by andrelowoa - november 12, 2010

Volt egyszer egy udvari bolond, aki kegyvesztetté lett a király előtt, és halálra ítélték. A kivégzés elrendelt napján az udvari bolond azt mondta a királynak, hogy ha még egy évig életben hagyja, akkor világhírűvé teszi őt.

Bizonygatta, eléri, hogy a király lova beszéljen, és így a király világhírre tegyen szert. Ha kudarcot vall, a király megölheti, és nem fog ellenállni.

A király beleegyezett, az udvari bolond életét egy évre megkímélték, és a palota börtönébe vetették. Az egyik herceg, aki az udvari bolond barátja volt, belopózott a börtönbe, és így szólt:

„Te valóban bolond vagy! Tudom, és te is tudod, hogy nincs hatalmad arra, hogy a király lovát megszólaltasd! Semmi reményed nem lehet a sikerre! Biztosan meg fogsz halni! Jobb, ha saját kezeddel vetsz véget életednek.”

De erre az udvari bolond azt felelte:

„Igen ám, de van még egy évem. Egy év alatt sok minden történhet. Lehet, hogy meghal a király, vagy valaki leigázza és átveszi tőle a hatalmat. De az is lehet, hogy megenyhül a szíve és megkegyelmez. Akárhogy is, még van egy évem!”

Nem is volt ostoba, ez a bolond! Te vajon mit kezdesz azokkal az évekkel, amit Istentől kaptál ajándékba? Vajon végre megalázod magad, és ezáltal kiszabadulsz a bűn börtönéből, az örök életre, vagy inkább a halált választod? Nem biztos, hogy neked van még egy éved…

Posted in Uncategorized | Leave a Comment »

Az istállós nővér

Posted by andrelowoa - november 12, 2010

Az istállós nővér. A híres német püspök, Mgr Kettler mesélte el nekem ezt a történetet, ami őt nagyon mélyen megérintette. Isten feltárta előtte, hogy egy apáca érte ajánlotta fel az életét, és hogy szolgálatának termékenysége az ő imáinak köszönhető. A püspök a nővér arcát is láthatta, azt viszont nem tudta meg, hol lakik. Egyházmegyéjében végzett pásztori vizitációi során, ha kolostorba ment, mindig látni kívánta az összes nővért. Abban reménykedett, hogy felismeri jótevőjét.

Egyszer egy közeli városban látogatott meg egy női kolostort, és szentmisét mutatott be kápolnájukban. Amikor az áldozás következett, tekintete megállt az egyik nővéren. Elsápadt, és egy pillanatig mozdulni sem tudott, de aztán összeszedte magát, és megáldoztatta a nővért, aki azonban semmit sem vett észre. Nagy örömmel fejezte be a misét, majd megkérte az elöljárót, hogy minden nővért mutasson be neki. Mivel nem találta azt, akit keresett, megkérdezte az elöljárót: „Az összes nővér itt van?” „Püspök úr, idehívattam mindet, de egyikük valóban hiányzik. Olyan példaértékű buzgalommal dolgozik az istállóban, hogy nagy lelkesedésében időnként megfeledkezik minden másról.” „Szeretnék találkozni vele”, mondta a püspök. Hamarosan megérkezett a nővér. A püspök újra elsápadt, és azt kérte, hadd maradjon egy kicsit kettesben vele.

A püspök megkérdezte a nővért: „Ismer engem?” „Sohasem láttam a püspök urat.” –válaszolta. „Milyen áhítatot gyakorol a legszívesebben?” – kérdezte a püspök. „Jézus Szent Szívének tiszteletét”, hangzott a válasz. „Nos, úgy látom”, folytatta a püspök „Az egész monostorban ön végzi a feladatát a legnagyobb odaadással” „Dehogyis, püspök úr”, válaszolta a nővér. „Meg kell hagyni, néha irtózom tőle.” „Mit tesz olyankor, ha kísértések gyötrik?” „Megszoktam, hogy mindent örömmel és Isten iránti szeretetből teszek, és felajánlom egy lélekért. Az már a Jóisten dolga, hogy kiválassza, melyik lélek javára használja fel. Ezért a lélekért ajánlom fel minden este az egyórás szentségimádást.” „Honnan kapta ezt az ötletet?” A nővér így válaszolt: „Iskolás koromban szoktattam rá magam. A plébános úr azt tanította nekünk, hogy mindenkiért úgy kell imádkozunk, mint a családtagjainkért. Azt is mondta, hogy sokat kell imádkozunk azokért a lelkekért, akik nagy veszélyben vannak. De mivel egyedül Isten tudja, kinek van a leginkább szüksége rá, a legjobb, ha Jézus Szent Szívének ajánljuk imáinkat, és bízunk bölcsességében. Mindig ezt tettem, és hiszem azt, hogy Isten felhasználja annak javára, akinek szüksége van rá.” „Szeretné tudni, ki az, akiért imádkozik?” „Ó nem, nem szükséges.”

Úgy váltak el, hogy a püspök megőrizte titkát…

(A medjugorjei Emmanuel-hírlevélből)

Posted in Uncategorized | Leave a Comment »

Az irigység

Posted by andrelowoa - november 12, 2010

„Azután Ádám a feleségével, Évával hált, aki terhes lett, megszülte Kaint, és azt mondta: Fiút kaptam az Úrtól. Majd újból szült: annak testvérét, Ábelt. Ábel juhpásztor lett, Kain pedig földművelő.

Egy idő múlva Kain áldozatot vitt az Úrnak, a föld gyümölcséből. Ábel is vitt az elsőszülött bárányokból, a kövérjükből. Az Úr rátekintett Ábelra és áldozatára, de Kainra és áldozatára nem tekintett. Emiatt Kain nagy haragra gerjedt, és lehorgasztotta a fejét.

Ekkor azt kérdezte Kaintól az Úr: Miért gerjedtél haragra, és miért horgasztod le a fejed? Hiszen ha jól cselekszel, emelt fővel járhatsz. Ha pedig nem jól cselekszel, a bűn az ajtó előtt leselkedik, és rád vágyódik, de te uralkodjál rajta.

Egyszer azt mondta Kain a testvérének, Ábelnak: Menjünk ki a mezőre! Amikor a mezőn voltak, rátámadt Kain a testvérére, Ábelra, és meggyilkolta.

Akkor az Úr ezt mondta Kainnak: Hol van Ábel, a testvéred? Kain ezt felelte: Nem tudom! Talán őrzője vagyok én a testvéremnek? De az Úr így szólt: Mit tettél? Testvéred kiontott vére kiált hozzám a földről. Most azért légy átkozott, kitaszítva arról a földről, amely megnyitotta a száját, hogy befogadja testvéred kiontott vérét a kezedből. Ha a földet műveled, nem adja többé neked termőerejét. Bujdosó és kóborló leszel a földön.

Ekkor Kain azt mondta az Úrnak. Nagyobb a büntetésem, semhogy elhordozhatnám. Íme, elűztél ma erről a földről, el kell rejtőznöm színed elől, bujdosó és kóborló leszek a földön, és meggyilkolhat bárki, aki rám talál. De az Úr azt felelte neki: Nem úgy lesz! Ha valaki meggyilkolja Kaint, hétszeresen kell bűnhődnie. Ezért jelet tett az Úr Kainra, hogy senki se üsse agyon, ha rátalál.” Mózes 1. könyve 4. rész.

Hétköznapi életünkben a testvérgyilkosság első eseteként tartjuk Kain és Ábel történetét. Ez így igaz is. Borzasztó dolog, ha testvérek kapcsolata annyira megromlik, hogy a testvéri szeretet helyét a gyűlölet váltja fel és a vége gyilkosság. Ritkán, de hallunk ilyen esetekről. Először nézzük, meg mi és miért történt, majd mélyüljünk el ennek a történetnek a mondanivalójában.

Kain, Ádám és Éva elsőszülött fia volt. Földműveléssel foglalkozott. Ekkor már a föld Isten átkát hordozta magában. Erről olvasunk az előző rész 17. és 18. verseiben: „Az embernek pedig ezt mondta: Mivel hallgattál feleséged szavára, és ettél arról a fáról, amelyről azt parancsoltam, hogy ne egyél, legyen a föld átkozott miattad, fáradsággal élj belőle egész életedben! Tövist és bogáncsot hajt neked, és a mező növényét eszed. Arcod verejtékével eszed a kenyeret, míg visszatérsz a földbe, mert abból vétettél. Bizony por vagy, és vissza fogsz térni a porba!” A nemes növények mellett sok gyom is termett, amit fáradságos munkával kellett eltávolítani, hogy a föld termőerejét ne szívja el. Ezt a foglalkozást végezte Kain.

A második gyermek Ábel volt. Ő állattartással foglalkozott, pásztorkodott. Az állatokat legeltette és gondoskodott azok őrzéséről. A bűnbeesés után a halál nemcsak az emberre lett hatással, hanem az állatokra is. Az Édenkertben nem gyilkolták egymást az állatok. Mivel ez az állapot megváltozott Ábelnek őriznie kellett a jószágait.

Történetünkben a Szentírás nagyon szűkszavú. Honnan tudta Kain, hogy az ő áldozata nem volt kedves Istennek? Miért lett mérges Kain? Miért tekintett Isten Ábel áldozatára? Mi rosszat követett el Kain?

Keressük meg a válaszokat sorban egymás után ezekre a kérdésekre. Próbáljuk beleképzelni magunkat, mint egy külső szemlélő ebbe az egész történetbe! A két áldozat körülményeivel kapcsolatban minden rendben volt. Mind a ketten tiszteletből áldoztak Istennek és azért, hogy a munkájuknak jó eredményei legyenek a jövőben. Első látásra nem volt semmi baj a két testvérrel. Kain az áldozat utáni időszak eredményeiből tudta meg, hogy nem fogadta el Isten az ő felajánlását. Nagy biztonsággal állítom, hogy Kain nem tudott jó termést learatni, vagy begyűjteni az áldozat után. Ekkor rádöbbent, hogy Istennek nem tetszett az áldozata, mert ugyan keményen művelte a földjét, de nem hozzta meg a várt jó eredményt. Ellenben látta, hogy Ábelnek a munkáján áldás van. Még több állata született és sokkal jobban szaporodtak, mint a közös áldozás előtt. Ezért igen mérges lett Kain Ábelre és hatalmas irigység lett úrrá rajta.

Az okot, ami a különbséget adta Kain és Ábel munkája és áldozása között alapvetően a két ember jellemében kell keresni. Erről beszél a Szentírás a Zsidókhoz írt levél 11. része, 4. versében: „Hit által ajánlott fel Ábel értékesebb áldozatot, mint Kain, és ezáltal nyert bizonyságot arról, hogy ő igaz, mert Isten bizonyságot tett áldozati ajándékairól, úgyhogy hite által még holta után is beszél.” Csak gondoljunk bele, hogy mennyi hitre van szüksége egy földművelőnek és egy állattenyésztőnek. Nagyon leegyszerűsítve mondom. Egy növény magja be van „programozva”. Ha a közeg megfelelő, a hőmérséklet jó és van víz, akkor a mag ki fog kelni, a növény gyümölcsöt terem. Kellő szakértelemmel kezelve szebb és nagyobb gyümölcsöket.

A Zsidókhoz írt ige alapján Ábelnek nagyobb hite volt, mint Kainnak. Persze a hitet nem kilóra mérik, ahogy sokszor a karizmatikus hívők gondolják. Mind a ketten hittek Istenben. A hithez kapcsolódik az Istenbe vetett bizalom, az Istenre hagyatkozás, amik a hit részei, ebben volt különbség Kain és Ábel között. Mennyivel több hitre van szüksége egy állattenyésztőnek! Sokkal kevésbé tudja a saját munkájával befolyásolni az eredményt. Ábel nem tudta saját munkájával befolyásolni, hogy pározzanak az állatai. Nem tudta befolyásolni, hogy megfogannak-e a nőstények. Nem tudta befolyásolni, hogy egészséges állatai szülessenek.

Sokkal több bizalomra volt szüksége Ábelnek, mint Kainnak. Kain büszke lehetett arra, hogy sokat dolgozott. Ábel ezzel nem büszkélkedhetett, hiszen nem a munkája mennyiségétől függött az eredmény. Ez adta a két testvér közötti különbséget az áldozásnál. Azért volt kedvesebb az Ábel áldozata Istennek, mert ő jobban bízott Istenben, bizonyosan jobban szerette az Urat, mint Kain. Kain viszont büszke volt a munkájára. A munkája következtében nem hagyatkozott annyira Istenre. Ő, Istentől függetlenebb életet élt.

Mennyire jellemző ez a munka következtében kialakuló Istentől való függetlenség a mai világunkban! A tudomány jelenti a legnagyobb kísértést, hogy életünket istentől függetlenül éljük. Ez jellemző az átlagemberre. A mai civilizált világban a legelterjedtebb vallás a tudomány. Az emberek ebben bíznak és erre számítanak, ha bajba jutnak. De milyen érdekes paradoxon, hogy a legnagyobb felfedezéseket tett tudósok eljutnak egy olyan pontra, amikor belátják, hogy a tudomány véges. Van mögötte egy teremtő Isten. Sok nagyhírű tudós komolyan hisz Istenben.

Ezt a történetet nem szabad a hívő Ábel és a hitetlen Kainra leegyszerűsíteni. Mind a ketten hívők voltak. Ez a történet inkább a keresztények közti viszályt jelképezi. Vannak, akik szívük mélyéig Istenben bíznak és egész életüket ez hatja át. De vannak olyanok is, akik csak felszínesen élnek keresztény életet. Mind a kettő részt vesz az áldozásban. De az egyik munkája még jobban áldott lesz, a másik munkájában semmi sem változik. Ez a keresztények közti irigység kezdete, ami sokszor végzetes lehet, egymás bántásában, szidásában és rosszabb esetben elátkozásában végződik. Mennyire más lenne Isten népe ezen a világon, ha nem lennének ilyen viszályok keresztények között.

Drága Olvasóm! Az élő Istenre kérlek titeket, ne harcoljatok egymás ellen! János apostolnak adott az Isten egy csodálatos üzenetet a keresztény szeretetről. „Mert ez azaz üzenet, amelyet kezdettől fogva hallottatok, hogy szeressük egymást, nem úgy, mint Kain, aki a gonosztól volt, és meggyilkolta a testvérét. És miért gyilkolta meg? Mert az ő cselekedetei gonoszak voltak, a testvére cselekedetei pedig igazak. Ne csodálkozzatok testvéreim ha gyűlöl titeket a világ. Mi tudjuk, hogy átmentünk a halálból az életbe, mert szeretjük testvéreinket: aki nem szereti a testvérét, az a halálba van. Aki gyűlöli a testvérét, az embergyilkos; azt pedig tudjátok, hogy az embergyilkosnak nincs örök élete.” Hiszek abban, hogy az Isten Igéjének megfoghatatlan ereje van. Ha te eldöntöd magadban, hogy meg akarsz változni, akkor az Ige erővé alakul benned és meg fogod tapasztalni, hogy akiket eddig nem szerettél, azok felé szeretet fog áradni belőled. De ezt neked is akarni kell! Itt nem a manapság oly népszerű humánumról van szó, ez az Isten szeretete!!! Kérem az Urat, hogy szeretet áradjon beléd!

László tiszteletes

Posted in Uncategorized | Leave a Comment »

Az irgalmas samaritánus – kicsit másképp *ÉN “JERIKÓ” FELÉ*

Posted by andrelowoa - november 12, 2010

A Jeruzsálem – Jerikó közötti út évezredek alatt nem sokat változott.
Akárcsak az ember élete. Mi is ugyanúgy a halálba tartunk, mint az
Újszövetség emberei. Fejlődés ezen a területen nincs. Megszületik valaki
és meg fog halni. Mivel Jézus a példázata elejére ezt az utat választja
helyszínnek, sokan úgy gondolják, hogy nem is példázat ez, hanem egy
megtörtént eset. Nem tudjuk, de a történet roppant élethű. Megy ez az
ember akarva, nem akarva, lefelé ezen az úton, és ekkor éri egy támadás.

A támadás olyan lehetett, mint amilyen ma is. Vad, gyors és brutális.
Talán átéltünk már mi is támadásokat az életünk során. Azt se tudtuk,
hogy honnan. Teljesen gyanútlanul megyünk, egyszer csak ránk támad egy
erő, és kifoszt bennünket. A Sátán támadásai is ilyenek a mi “jerikói”
útjainkon. Esetleg átéltük már azt, hogy ilyen magányos, bajba jutott
emberek voltunk.

Fekhetünk egyedül, kifosztva, csúffá téve és senki nem jön arra. Aki
átélte már ezt az élete útjain, az megérti a Jeruzsálem – Jerikó közti
úton bajba jutott embert. Ezek mi vagyunk. Ilyen lehetek én is, te is.
Nézzük csak ebből a szemszögből e történetet napjainkra átvetítve, talán
jobban megértjük a példát!

– Miközben itt fekszem véresen, félholtra verve az erdei ösvényen, talán
másodszor is elbúcsúztam már az élettől. Nincs remény. Nem jön erre
senki. Ekkor hirtelen, lépéseket hallok. Ki jöhet? Erőlködve felnézek,
hátha a támadók jöttek vissza! Az ember ebben a világban már gyanakvóvá
válik. Ám nem a támadóim jöttek. Messziről látszik: egy lelkész jön.
Ekkor megörülök. Ó, milyen áldott az Isten! Megmenekültem! Ez zakatol a
fejemben. Egy pap, Isten szolgája jön felém, ő meg fog menteni engem!
Összeszedem maradék erőmet, sugárzó arccal felemelkedek kicsit. Intek
neki, gyere, siess, segíts rajtam! Talán hörgök is valamit összevert
ajkaimon át. S mit látok? Ez a lelkész, (aki e történetben szintén én
vagyok), átmegy az út túlsó oldalára, és sietős léptekkel távozik.
Rettenetes! Elment! Ebben volt minden reményem, és ez is elment! Egy
*pap! *Isten szolgája* *és mégis itt hagyott. Mit várjak a többi
embertől, ha az Isten szolgája is ilyen?! Akkor én már itt maradok
végleg. Talán meg is halok. A sebeim még jobban fájnak, de azt hiszem,
legjobban a szívem fáj. A nap egyre jobban süt, a homok éget, az ájulás
határán vagyok, amikor újra lépteket hallok. Mégis csak van remény! Újra
összeszedem minden maradék erőmet, s látom, hogy egy presbiter
körvonalai bontakoznak ki a forróságtól reszkető levegőben. Ő nem
lelkész, ő templomszolga. Megint örülök. Uram, köszönöm, hogy erre
vezetted! A papok azok nagy urak, ez viszont egy egyszerűbb ember,
templomszolga. Megszokta a piszkos munkát, nem úgy, mint a papok. Ő
biztos segít rajtam. Most már tényleg megmenekülök. Reménnyel telve
nyújtom felé a kezemet. S mit látok? A presbiter is (aki megint csak
lehetek akár én is), átmegy az út túloldalára, és sietve távozik. Most
már elég, már jobb lenne, ha meghalnék. Milyen ostoba is vagyok?! Hogy
hihettem egy percig is akárkinek! Hányszor becsaptak már?! Most
fosztottak ki. Mit érnek itt a lelkészek is, és a presbiterek is? Inkább
jönne már a halál! Ekkor újra lépéseket hallok. Azt mondom: Nekem már
mindegy, én már oda se nézek. Úgy sem segít rajtam ez sem. Jobb, ha az
ember nem is vár semmit. Akkor legalább nem csalódom! Csakhogy a lépések
egyre közelebb jönnek. Ez nem lehet igaz, gondolom, de azért felnézek.
Á, csak egy cigány, akit mindenki gyűlöl, és (aki lehetnék én is?) Mit
várhatok tőle? Hiszen ők sem szeretnek bennünket. Ekkor vizet érzek a
szájamban, sebeimre hűvös olaj csordul, gyengéd kezek kötözik be.
Perceken belül úton vagyok egy orvosi rendelő felé. Segített a
megvetett, a lenézett, a kigúnyolt, a senki. Aki “csak” egy cigány.

Fejtsük most meg ezt a történetet. A jerikói út az a mi életutunk, és mi
vagyunk az az utas, akinek mennie kell. Látjuk, hogy hogyan kerülünk
ilyen helyzetbe, és mekkorákat csalódunk. Ez szomorú tény. De vajon ki
ez a cigány ember, akit mi semmibe veszünk, de aki mindig ránk ér. Aki
téged gőgösen ott nem hagy. Akire mi ugyan ügyet sem vetünk, ha jól megy
a sorunk. Akit lenézünk, akit az emberek leköpnek, de azért ha bajban
vagy, megáll melletted. Te csalódhattál az emberekben, de Őbenne soha.
Ki lehet ez a cigány ember? Tudnunk, kell, hogy maga az Úr Jézus az, aki
hozzánk lép.

És most ne csak a magunk életére nézzünk. Világméretekben is igaz ez a
példázat vagy történet. Mert amikor az emberiség elindult azon az úton,
amit úgy hívunk, hogy világtörténelem, az is egy ilyen véres út. Az
emberiséget is érte egy brutális támadás, amit úgy hívunk, hogy ősbűn.
Ki volt az, aki az emberiség mellé odalépett, a mennyekből eljött
érettünk, hogy gyógyítsa sebeinket, akire nem is számítottunk, mégis
felemelt bennünket, és hordozott? A rablótól, a gonosztól biztonságba
vitt minket? Ki lehet e világ “cigánya”? Nos, *Ő,* *JÉZUS.*
Világméretekben is. Akit megvethettek, mint a zsidók a szamaritánust.
Lenézhettek és rálegyinthettek, mondhatták rá, hogy csak egy kóbor,
názáreti ácslegény. Akinek a szavaival azóta is kötözködnek. Akinek a
Bibliáját ma is megvetik. Csakhogy amikor kifosztottan ott vagyunk az
“útszélen”, akkor Ő mindig odalép hozzánk. Mi nem érünk rá, az Ő Igéjére
sem. Ő ránk ér. Sebeinkre balzsamot, lelki sebeinkre Igéjének gyógyírját
tölti. Amíg mi értelmezgetjük, hogy mi is az a felebaráti szeretet,
addig Ő cselekszik. Ő jön és teszi a Lélek általi sebkötözést. Ilyen
egyszerűen mutatja meg Jézus, hogy ki is a te fele-barátod.

*Mindenek felett Ő. *

Posted in Uncategorized | Leave a Comment »

Az indiánfönök

Posted by andrelowoa - november 12, 2010

Szerző: Ch. E. Cowman

Egy misszionárius mondta el a következő esetet, amely egy istentisztelet alkalmával történt:

Az igehirdetés alatt fölemelkedett egy öreg indiánfőnök, előrement, és tomahawkját (csatabárdját) a misszionárius lába elé tette:
– Indiánfőnök adni tomahawkját Jézus Krisztusnak – mondta, és ismét leült.
A misszionárius tovább prédikált Isten szeretetéről a Jézus Krisztusban, Fia odaajándékozásáról, akit elküldött számunkra, és aki most szent igényt támaszt az életünkre. Ismét fölkelt az öreg főnök és előrement. Levette a takarót a válláról és a következő szavakkal tette le az igehirdető lábához:
– Indiánfőnök adni takaróját Jézus Krisztusnak.
Megint visszament a helyére.
A prédikátor tovább beszélt Isten Jézusban kinyilatkoztatott szeretetéről: hogyan fosztotta meg Isten az eget legdrágább ajándékától és hogyan küldte Jézust a világba, hogy minket, elveszett embereket megváltson és hogy magát odaadja miértünk. Ekkor az öreg főnök elhagyta a gyülekezeti helyiséget. Hamarosan visszatért a lovával, amelyet előzőleg a gyülekezeti sátor előtt megkötött. Ismét előrement a sátorban. Rátekintett a misszionáriusra és azt mondta:
– Indiánfőnök adni a lovát Jézus Krisztusnak.
Most már mindenét odaadta, amije csak volt.

Amikor most az igehirdető arról az Istenről beszélt, aki nem kímélte saját Fiát, hanem odaadta Őt mindnyájunkért, sürgetőleg hallgatói szeme elé állította, hogy Jézus egész életünket magának akarja. Ez az üzenet mélyen behatolt az indiánok szívébe. Végül az öreg utoljára emelkedett föl. Reszkető térdekkel és bizonytalan lépésekkel ment előre. Félő tisztelettel térdelt le a misszionárius előtt, miközben könnye végigfolyt bronzszínű arcán. Remegő ajakkal szólt:
– Indiánfőnök adni magát Jézus Krisztusnak…

(Vetés és Aratás c. folyóiratból)

Posted in Uncategorized | Leave a Comment »

Az imádság

Posted by andrelowoa - november 12, 2010

„ Uram, taníts minket imádkozni…”
Lukács 11:1.

Ezzel a kéréssel fordult Jézushoz egyik tanítványa, miután hallotta Jézust imádkozni. Komolyan feltételezhetjük, hogy nagyon tetszett neki, ahogy Jézus imádkozott. Talán nemcsak tetszett, hanem megérezte, hogy Ő másképp imádkozik, mint a korabeli papok és farizeusok. Abban az időben volt egy elterjedt szokás. A farizeusok, akik egy túlbuzgó egyházi csoport tagjai voltak, kiálltak az utcasarkokra, vagy a terekre és kezüket az ég felé emelve hangosan és igen hosszan imádkoztak. Az emberek pedig csodálták őket, és istenhitüket. Ezt azonban a legtöbb esetben képmutatásból tették, azért, hogy kivívják az emberek dicséretét és tetszelegjenek egyházi elöljáróiknak. Mindezeket látva, nem csoda, hogy ez a tanítvány elcsodálkozott Jézus imáján, és azt kívánta, hogy tanítsa meg őket is imádkozni.

Jézus azt mondja erre: „Amikor imádkoztok, ne legyetek olyanok, mint a képmutatók, akik szeretnek a zsinagógákban és az utcasarkokon megállva imádkozni, hogy lássák őket az emberek. Bizony mondom nektek: megkapták jutalmukat.” Máté 6:5.

Manapság a hétköznapi emberek előtt igen furcsa maga az ima. Sokan arra gondolnak, hogy az ima nem más, mint a meditáció. Mások csak a bajban kiáltanak fel: „Istenem segíts!” Ennyi az ima. A keresztények imádkoznak ugyan, de azaz ima gyakran csak ismétlődő keresztény kifejezések halmaza. Mások könyvből olvasnak imákat, amiket mások írtak. És persze vannak olyanok is, akik sohasem imádkoznak.

Nagyon fontosnak tartom azt, hogy a keresztények imádkozzanak. Az ima maga a kapcsolattartás Istennel. Tudom manapság nem divatos imádkozni. Sokkal komolyabbnak tűnik valaki, aki magáról azt állítja, hogy rendszeresen meditál. Azzal, hogy valaki rendszeresen imádkozik, nem szokott dicsekedni. Nem is kell, de jó lenne azért rendszeresen imádkozni!

Ha eldöntöttük, hogy akarunk imádkozni, az első kérdés, az, hogy hol imádkozzunk. Természetesen a legegyértelműbb, hogy a templomban, gyülekezetben. Tapasztalataim szerint azonban mindenhol lehet imádkozni. Csak akarni kell. Jézus erre így válaszol: „Te pedig amikor imádkozol, menj be a belső szobádba, és ajtóidat bezárva imádkozzál Atyádhoz titokban; Atyád pedig, aki látja, amit titokban teszel, megfizet neked.” Érdekes! Jézus azt tanácsolja, hogy a belső, azaz a hálószobádban imádkozzál. Ez az a hely, ahol az egyik legtöbb időt ötljük. Itt érezzük igazán otthon magunkat. Ez a mi legbensőbb helyünk. Persze ezzel Jézus nem zárja ki, hogy a templomban imádkozzunk. De a hálószobádban mindennap imádkozhatsz, míg a templomban csak hetente legfeljebb néhány alkalommal.

Kis túlzással nevezhetjük a hálószobánkat a magunk „kis templomának” is. Erre aztán nem mondhatod azt a kifogást: „Nem tudtam elmenni a templomba, így nem imádkoztam.” Sokszor megtapasztalom, hogy hajnalban felébredek. Ilyenkor eszembe jutnak a napi feladatok. De ez egy kiváló lehetőség arra, hogy imádkozzam. Kedves megnyugvással tölt el az , hogy a napot imával kezdtem.

De nemcsak a hálószobánkban imádkozhatunk. Mivel az ima Istennel való beszélgetés, így bárhol, bármikor imádkozhatunk. Mindenhol lehet imádkozni. A munkahelyen, a villamoson, kirándulás közben a természetben és még Đ ugyan nyitott szemmel Đ autóvezetés közben is.

Az öreg pap azt mondta: „Az imához nem megfelelő hely kell, hanem kellő akarat.”

Mennyire jó lenne, ha elkezdenénk többet imádkozni! Nem azért, mert ez egy kötelesség, hanem azért, mert jó! Nem azért, hogy kéréseinkkel bombázzuk Istent, hanem azért mert jó Neki elmondani mindent. Ő a mi Mennyei Atyánk, más szóval: Ő a mi igazi Apánk. Ő képes meghallgatni, megsegíteni, megvédeni minket!

László tiszteletes

Posted in Uncategorized | Leave a Comment »