Keresztény bizonyságok, életek, történetek

Élj alázatos bölcsességgel az örökéletnek Jézus Krisztus nevében!

  • Blog Stats

    • 51 769 hits
  • Meta

  • 2010. október
    h k s c p s v
    « jan   nov »
     123
    45678910
    11121314151617
    18192021222324
    25262728293031
  • Archívum

  • Oldalak

  • Kódexek

    Cornides-kódex (1514–1519). Közzéteszi Bognár András és Levárdy Ferenc. Bp., 1967. (Codices Hungarici 6.) Debreceni Kódex (1519). Közzéteszi Volf György. Nyelvemléktár 11. Bp.,1882. Érdy-kódex (1526–1527). Közzéteszi Volf György. Nyelvemléktár 4–5. Bp.,1876. Érsekújvári Kódex (1530–1531). Közzéteszi Volf György. Nyelvemléktár 9–1 o. Bp.,1888. Kazinczy-kódex (1526–1527 és 1541). Közzéteszi Volf György. Nyelvemléktár 6. Bp.,1877. Lázár Zelia-kódex (1510–1520). Közzéteszi Katona Lajos. Nyelvemléktár 15. Bp.,1908. Lobkowitz-kódex (1514). Közzéteszi Volf György. Nyelvemléktár 14. Bp., 1890. Nádor-kódex (1508). Közzéteszi Katona Lajos. Nyelvemléktár 15. Bp.,1908. Peer-kódex (16. sz. eleje). Közzéteszi Volf György. Nyelvemléktár 2. Bp.,1874. Tihanyi Kódex (1530–1532). Közzéteszi Volf György. Nyelvemléktár 6. Bp.,1877. Virginia-kódex (16. sz. eleje) Közzéteszi Komáromy Lajos és Király Pál. Nyelvemléktár 3. Bp., 1874.
  • Reklámok
  • Legutóbbi bejegyzések

  • Népszerű bejegyzések

  • Ószövetség

    Teremtés könyve (Ter) Kivonulás könyve (Kiv) Leviták könyve (Lev) Számok könyve (Szám) Második Törvénykönyv (MTörv) Józsué könyve (Józs) Bírák könyve (Bír) Ruth könyve (Ruth) Sámuel I. könyve (1 Sám) Sámuel II. könyve (2 Sám) Királyok I. könyve (1 Kir) Királyok II. könyve (2 Kir) Krónikák I. könyve (1 Krón) Krónikák II. könyve (2 Krón) Ezdrás könyve (Ezd) Nehemiás könyve (Neh) Tóbiás könyve (Tób) Judit könyve (Jud) Eszter könyve (Esz) Makkabeusok I. könyve (1 Mak) Makkabeusok II. könyve (2 Mak) Jób könyve (Jób) Zsoltárok könyve (Zsolt) Példabeszédek könyve (Péld) Prédikátor könyve (Préd) Énekek éneke (Én) Bölcsesség könyve (Bölcs) Sirák fia könyve (Sir) Ézsaiás könyve (Iz) Jeremiás könyve (Jer) Siralmak könyve (Siral) Báruk könyve (Bár) Ezekiel könyve (Ez) Dániel könyve (Dán) Ozeás könyve (Oz) Joel könyve (Jo) Ámosz könyve (Ám) Abdiás könyve (Abd) Jónás könyve (Jón) Mikeás könyve (Mik) Náhum könyve (Náh) Habakuk könyve (Hab) Szofoniás könyve (Szol) Aggeus könyve (Ag) Zakariás könyve (Zak) Malakiás könyve (Mal)
  • Flickr Photos

  • free counters
  • Újszövetség

    Máté evangéliuma (Mt) Márk evangéliuma (Mk) Lukács evangéliuma (Lk) János evangéliuma (Jn) Apostolok Cselekedetei (ApCsel) Rómaiaknak írt levél (Róm) Korintusiaknak írt I. levél (1 Kor) Korintusiaknak írt II. levél (2 Kor) Galatáknak írt levél (Gal) Efezusiaknak írt levél (Ef) Filippieknek írt levél (Fil) Kolosszeieknek írt levél (Kol) Tesszalonikaiaknak írt I. levél (1 Tesz) Tesszalonikaiaknak írt II. levél (2 Tesz) Timóteusnak írt I. levél (1 Tim) Timóteusnak írt II. levél (2 Tim) Titusznak írt levél (Tit) Filemonnak írt levél (Filem) Zsidóknak írt levél (Isid) Szent Jakab levele (Jak) Szent Péter I. levele (1 Pt) Szent Péter II. levele (2 Pt) Szent János I. levele (1 Jn) Szent János II. levele (2 Jn) Szent János III. levele (3 Jn) Szent Júdás levele (Júd) Jelenések könyve (Jel)

MÉLYSÉGEK ÉS MAGASSÁGOK

Posted by andrelowoa - október 27, 2010

Kamaszkorom kezdetén (13 éves voltam) meghalt az édesapám. Nem volt igazán jónak mondható a kapcsolatunk, engem mégis megviselt, és elég volt ahhoz, hogy nagy erővel el kezdjek lecsúszni a lejtőn.

A legnagyobb mélységekig “sikerült” jutnom. Egy nálam jóval idősebb sráccal megismerkedtem, azt hittem, ez a kapcsolat mindent feledtetni fog velem, és meghozza a számomra a várva várt boldogságot. Boldognak éreztem magam, mert nagyon szerelmes voltam. Azt hittem az az érzés sosem múlik el. Süket, és vak voltam. Nem hallottam meg az édesanyám óvó, intő szavait. Az iskolát kerültem a rossz társaságom miatt. 14,5 évesen terhes lettem. Abortusz lett a vége. Ezt már a gyámügy sem nézte tovább jó szemmel, és intézetbe kerültem. Gyűlöltem az édesanyámat ezért. A legdurvább, legcsúnyább szavakat vagdostam hozzá, mert úgy gondoltam, hogy szándékosan tönkre akarja tenni az életemet. Az intézet sem volt megoldás. 4 hónapon keresztül szökdöstem az intézetből a barátomhoz, akibe szerelmes voltam. A négy havi ingázást megunta az intézet, és az anyukám is, ezért kivett onnan. Ezek után odaköltöztem a sráchoz, akivel jónak mondható volt a kapcsolatunk, attól eltekintve, hogy állandóan megcsalt. Mivel nagyon szerelmes voltam belé, ezért szemet hunytam a megcsalások fölött. 15,5 évesen újra teherbe estem. Azt hittem, ha megtartom a babát, akkor a kapcsolatunk is rendeződni fog, hűséges lesz hozzám. Ő azonban folytatta a kicsapongásait, én viszont egyre sűrűbben szóvá tettem neki. Ezért elcsattantak az első pofonok, majd öklösök a részéről. Végül már a végsőkig is elment. Hat hónapos terhesen kórházba kerültem, mert úgy megvert. Innen nem volt visszaút, féltem, rettegtem tőle. Próbáltam többször elhagyni, de mindig sikertelenek voltak a kísérleteim. A családomat sem kímélte. 1997-ben megszületett a fiam. Mindenért őt okoltam azzal az indokkal, ha ő nem lenne, nem kötődne hozzám az apja hozzám ennyire, és én már rég szabad lennék. Amikor az “élettársam” megvert, én a fiamon vezettem le a feszültségemet.
1999. januárjában anyaotthonba menekültem a fiammal, de három hónap után el kellett hagynunk. Ekkorra már két öngyilkossági kísérleten túl voltam. Az anyaságra, gyermeknevelésre alkalmatlannak talált a gyámügy, ezért a fiam az édesanyámhoz került. Engem az élettársam keresett, üldözött, ezért én már nem mehettem vissza a családomhoz. Csavargó életet éltem és a harmadik öngyilkossági kísérletemet is megtettem. Ezután a pszichiátriára kerültem, ahol megismerkedtem egy drogos fiúval.

A pszichiátriáról már egy párként mentünk “haza” ezzel a sráccal. Munkahelyem nem volt, ezért lopásokból tartottam fenn magunkat. A barátom a fizetését heroinra költötte. 1999 augusztusában volt a teljes napfogyatkozás, amit én úgy ünnepeltem meg, hogy életem első heroin adagját beadtam magamnak. Ettől kezdve nem volt megállás. Egyik napról a másikra éltünk, az utolsó fillérünket is drogra költöttük. Ez együtt járt a még több lopással, és már nemcsak boltokból loptam, hanem zsebeltem mindenkit mindenhol, csakhogy pénzem legyen az anyagra. Ha néha elmentem a fiamat meglátogatni, akkor úgy jöttem el a családomtól, hogy mindig elloptam tőlük valamit. (A látogatások lényege mindig ez volt.) A rendőrség is egyre többször kapott el, ezért az aktám elég szépen hízott. Lopás, rablás, bíróság, felfüggesztett börtön, pénzbírság. Nem volt megállás. Egyre és egyre nagyobb dózisú anyag kellett, hogy jól érezzem magam. Annyira a hatása alatt voltam, hogy gátlástalanul bárhol belőttem magam, nyilvános wc-ben, Mc Donald’s-ban, metró aluljárókban.

Időközben fiam apja börtönbe került, a drogos barátommal megszakadt a kapcsolatom, ezért hazaköltöztem a családomhoz. Nem mertem tovább lopni, mert féltem, hogy a sok rendőrségi ügyem után most már komoly ítéletre számíthatok. Borzalmasan éreztem magam otthon, állandó elvonási tüneteim voltak, beteg voltam, enni sem akartam. Hiába laktam otthon, a fiammal nem foglalkoztam semmit. Ha néha pénzhez tudtam jutni, az csak úgy volt lehetséges, hogy amikor édesanyám dolgozott, akkor én minden eladhatónak vélt dolgot összeszedtem, és eladtam fillérekért, hogy anyaghoz jussak. Otthon akkor telt be a pohár, amikor a vadonatúj bojlert eladtam. Édesanyám a rendőrséggel fenyegetőzött. Sírtam, könyörögtem, hogy ne tegye, és ki tudja hányadjára megígértem neki, hogy leszokok a drogról. Gyógyszereket vettem, hogy majd azzal lassan, fokozatosan leszokok otthon egyedül. Depressziós, agresszív lettem. Sokszor az őrület határán voltam. Rengeteget gondoltam a halára, hogy még az is jobb a szenvedéseimnél.
Egyszer felkeresett egy régi ismerősöm “csak úgy”. Beszélgettünk, és kiderült, hogy az egyik legsötétebb ember, akit valaha ismertem. A mottója ez volt: “pénz, drogok, kurvák”. Mondanom sem kell, fantáziám egyből beindult. Felajánlottam neki magam heroinért cserébe. Nem kellett sokat győzködnöm. Még aznap megkaptam az adagomat, este pedig már mentem “dolgozni” az utcára. Anyám egy darabig nem tudta, hogy mit csinálok, de egy idő után rájött, amikor jóformán csak aludni, meg fürödni jártam haza. Furcsa ilyet mondani, de jól éreztem magam. Természetes dolognak vettem, hogy egy férfi és egy nő lefekszik egymással, mindegy hogy nem ismerik egymást. A lényeg a napi adagon volt. Bármire képes lettem volna érte. A prostitúció számomra egy volt sok megélhetési mód közül. A régi ismerősöm lebukott és börtönbe került. Az utcán csak úgy maradhattam, ha “hivatásos futtatót” választok magamnak. Muszáj voltam ezt tenni, ha drogot akartam. Csakhogy ő nem adott nekem semmit a tevékenykedésemért cserébe. Volt, hogy reggeltől késő estig róttam az út szélét, fillérekért adtam magam oda, nem éppen a legbizalomgerjesztőbb alakoknak, mire odakerültem, hogy leadtam a pénzt “a védelemért”, az “úthasználatáért” meg a futtatónak “járó” jussát, nekem szinte semmi sem maradt. Jött az elvonás. Az a gyötrő kín, amikor gyógyíthatatlan betegnek érzi magát az ember. Ez az állapot egyre gyakoribb lett. Úgy éreztem, hogy nem bírom tovább. Meg akartam halni. Most már komolyan. 176 cm magas voltam, hozzá 40 kilóval. A testem elhasználva, mint egy papír zsebkendő, a lelkem kiégve. 20-21 éves voltam, de 35-nek is kinéztem. A mai napig beleborzongok, ha visszagondolok az akkori énemre. Így álltam egy gyerekkel a hátam mögött, mindenféle jövőkép nélkül.

Akkor történt valami. Életemben először könyörögtem Istenhez, ha Ő tényleg van, akkor most jöjjön, és segítsen nekem, emeljen ki engem ebből az óriási gödörből. Most, vagy soha. Könyörögtem, de nem hittem benne.
Űztem tovább az “ősi mesterséget”, benne voltam az ördögi körben. Egyik este úgy feküdtem le, hogy másnap megveszem az utolsó adagomat és utána leállok végleg. Húsvét előtt pár nappal voltunk. Nekem akkor egy arab férfi volt a drogellátóm. Felhívtam, hogy tudnánk-e találkozni. Azt felelte, nem “dolgozik” és nincs is nála semmi. Volt nekik egy ünnepük, amit úgy hívtak: ramadan. Ez alatt az ünnep alatt nem adtak-vettek anyagot az országban. Kész voltam, az ő hülye ünnepe miatt kell nekem majd egy hétig szenvednem? Nem akartam elhinni.

Más vonalon nem tudtam heroinhoz jutni, így a heroinra szánt pénzből megvettem a legerősebb gyógyszereket, amiket csak lehetett, és hatalmas elszántsággal elhatároztam, hogy leszokok a szenvedélyemről, ha belepusztulok is. Az első napot jóformán átaludtam. Olyan dózist vettem be a pirulákból. A második nap már elkezdődött az elvonás. Borzalmas volt. Egész nap csak feküdtem. Nem ettem semmit, csak a gyógyszert, de azt rendesen. Állandó hasmenésem volt, hánytam, a vége felé már a gyógyszert is. A derekam majd le szakadt, a fejemben az ér úgy lüktetett, azt hittem szétrobban. A csontjaim úgy fájtak, hogy egy pici mozdulattól azt hittem meghalok, éreztem ahogy lüktetett benne a csontvelő. Kegyetlen fájdalmaim voltak. Az orrom folyt, köhögni sem mertem, mert minden egyes mozdulat keserves kínba torkollott. Sírtam, szó szerint ordítottam. Mindig erősnek mutattam magam, még akkor is, amikor az egykori élettársam vert. De ott akkor annyira elhagyatottnak és sebezhetőnek éreztem magam. Az édesanyám sírva könyörgött, hogy bírjam ki, ennél már csak jobb lehet, ne adjam fel. Nyolc napon át a kínok kínját éltem át, a “poklokat” jártam meg, de az utolsó csepp erőmig küzdöttem. Egyszer csak fel tudtam kelni, tudtam enni és rá tudtam mosolyogni (!) a kisfiammal és beszélgettem az édesanyámmal. Furcsán, de nagyon jól éreztem magam, mégis üresek voltak a napjaim. Az addigi pörgős életem megszűnt. Nem hajtottam magam a pénz és a dealerek után. Tudtam, éreztem, hogy tennem kell valamit, mert ez a semleges állapot nem lesz jó sokáig.

Elkezdtem munkát keresni, de sikertelenül. A családomnak állandóan meg akartam felelni, ez viszont felőrölte az idegeimet. Amúgy sem volt felhőtlen a kapcsolatunk, azzal hogy nem volt munkám csak otthon ültem, állandó viták voltak, ha elmentem valahová vagy hozzám jöttek, állandóan gyanúsan figyelgettek, nézték nem csináltam-e valamit. Úgy éreztem, hogy csak az alkalmat várják, hogy lecsaphassanak rám. Nem bírtam tovább, állandóan sírtam, depressziós voltam. Újból a halált találtam megoldásnak, és begyógyszereztem magam. Reggel a kisfiam bejött hozzám, hogy puszit adjon, mielőtt elindul az óvodába. Rémülten szalad a nővéremhez, hogy “anya nem mozdul”. A nővérem bejött és látta, hogy elszürkült arccal, kék szájjal alig érezhető pulzussal feküdtem az ágyamban. Az utolsó percekben kerültem a kórházba, ahol a nővérem szavaival élve “túlóráztak rajtam az orvosok”. Amikor felébredtem, dühös voltam, ordítottam az anyámmal és a nővéremmel, hogy miért nem hagytak meghalni. Úgy gondoltam, hogy jogom lett volna hozzá, hiszen az én életem, azt csinálok vele, amit csak akarok, senkinek semmi köze hozzá. Tájékoztattam őket afelől, ha legközelebb meg akarok halni, biztos, hogy úgy fogom csinálni, hogy ne találhassanak meg. A szavaim fájtak nekik, és ez nekem örömet okozott. “Szenvedjetek!” Úgy gondoltam, ők is had szenvedjenek, ne csak én. Mivel depressziós voltam, kórházba kerültem, gyógyszereztek mindenféle kedélyjavítókkal. Megismerkedtem egy szintén depis fiúval, aki kezdeti alkoholista is volt. Nekem mindegy volt, összejöttünk, odaköltöztem hozzájuk. Jól elvoltunk egy ideig, de később egyre több kirohanása volt az ital miatt és félévi együttélés után elhagytam.
Sikerült munkához jutnom, egy ingatlanértékesítési cégnél lettem recepciós. 2002 nyarán megismerkedtem jelenlegi párommal. Édesanyám eközben úgy döntött, eladja a házát, és egy nyugisabb helyen vesz egy másikat. Én a párommal albérletbe mentem. Közben újra állapotos lettem. 2003-ban megszületett a második fiam. (A nagyobbikat anyukám nevelte ez idő alatt.)

A nővérem 2003 nyarán megismerkedett egy számomra “különös” párral. Sokat emlegette őket és mondogatta, hogy nekem is beszélgetnem kellene velük. Én csak hittérítőknek neveztem őket. Egyszer, amikor meglátogattuk édesanyámékat, akkor a nővérem kérésére elmentem az “hittérítőkhöz”. Ezek után még különösebbnek tűntek nekem. A különös az volt bennük, hogy ők pontosan tudták, hogy miért élnek. Eleinte furcsán néztem rájuk, ahogy hallottam, hogy Istenről beszélnek. Nekik is elmeséltem az életemet, a legelejétől a legvégéig. Meghallgatták, és a legnagyobb megdöbbenésemre semmiféle gúnyt és megvetést nem láttam az arcukon. Pedig eleinte féltem, hogy csak úgy fogok eszükbe jutni, mint egy drogos prosti, de nem így történt. Egy alkalommal, amikor az albérletünkben voltam, gondom, akadt a párommal kapcsolatban. A nővérem is velem volt akkor, és az ő tanácsára telefonon segítséget kértem ezektől az emberektől, ez volt a második lépésem feléjük, és akkor még nem tudtam, hogy Isten felé is. Elég szűkösen éltünk, már az albérletet is alig tudtuk fizetni, amikor édesanyám beleegyezésével úgy döntöttünk, hogy odaköltözünk az új házukba. Ezután többször találkoztam velük. Időközben rájöttem (segítettek rájönni), hogy nem nekik kell megfelelnem és bizonygatnom, hogy más lettem. Elkövettem nagy hibákat, megcsináltam döbbenetes dolgokat, de Isten sosem mondott le rólam. Soha nem hagyott el. Amikor a halálba “menekültem” volna, ma már tudom, hogy Ő fogta a kezem, tudom, hogy Ő segített akkor, amikor a kábítószerről elmondtam. Azt is tudom, hogy csak arra vár, hogy fogadjam el az Ő váltságdíját, Jézus Krisztust, Akit értem is feláldozott a golgotán. Sokat beszéltem nekem Jézusról, Istenről, bizonyos problémák megoldásáról. Én semmit sem tudtam a Bibliáról, abszolút nem ismertem azt. Egyszer megkérdezték tőlem, hogy van-e kedvem megnézni egy filmet, ami Jézus életéről szól. Ez a Jézus élete (Lukács evangéliuma alapján) című film volt. Nagy hatással volt rám ez a film. Megismertem belőle Jézus cselekedeteit, szeretetét, önfeláldozását. A film végén a narrátor egy imát mondott el. Én vele együtt elmondtam ezt az imát, bocsánatot kértem a bűneimre és kértem Jézust, hogy költözzön be a szívembe. Magam sem hittem volna el, hogy micsoda szabadulást éreztem abban a pillanatban. Teljesen megkönnyebbültem, lehullottak rólam az óriási bűneim terhei. Többé nem érzem magam a kárhozat gyermekének, tudom, hogy nem kell hordoznom a bűneimet, mert Jézus elvette azokat. Bár még mindig vannak kisebb-nagyobb hibáim, gondjaim, magánéleti problémáim, mégis tudom, hogy az Ő és csakis az Ő segítségével tudom megoldani azokat. Ha hittel kérem, akkor Ő mindig segít. Új életet adott nekem, rendeződött a kapcsolatom a családommal. Nagyon sokat köszönhetek nekik is, főleg az édesanyámnak, aki mindvégig kitartott mellettem és soha nem tagadott meg engem. Újra tudok szeretni, és ami a legfontosabb, ki is tudom mutatni. A nagyobb fiam 8 éves lesz, és nagyon szeretem. Sok pótolni valóm van még, de tudom, hogy sikerülni fog, mert Isten velem van, fogja a kezem és nem hagy el soha. Ezzel a tudattal a legjobb élni. Ő van, volt és mindörökké lesz. Ha másra nem is, de Rá mindenben számíthatok. Isten irgalmas és kegyelmes. A legcsodálatosabb az egészben az, ha ezt nem csak olvassa, vagy mondja az ember, hanem át is éli, mint én. Áldott legyen az Ő neve mindörökké! Ámen

(Egy bocsánatot nyert bűnös, aki Jézus menyegzőjére készül.)

Reklámok

Vélemény, hozzászólás?

Adatok megadása vagy bejelentkezés valamelyik ikonnal:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

 
%d blogger ezt kedveli: