BIZONYSÁG AZ IMA EREJÉRŐL

“ÉS AMIT KÖNYÖRGÉSTEKBEN KÉRTEK, MINDAZT MEG IS KAPJÁTOK, HA HISZTEK.”
(Máté 21:22)

Ehhez az igéhez kapcsolódva szeretnék egy történetet megosztani veletek
David Wilkerson: Kés és Kereszt című könyvéből.

“David- mondta a nagypapa, rám nézve-, azon a napon, amikor megtanulsz nyilvánosan imádkozni valami különleges dologért, azon a napon felfedezed az erőt.
Nem egészen értettem, amit mondott, részben, mert még csak 12 éves voltam, részben, mert ösztönösen megijedtem. Nyilvánosan különleges dologért-azt mondta. Ez azt jelenti, hogy mások hallják: “Ezt vagy azt kérem.” Azt jelenti, hogy kockáztatom, ha nem jön válasz az imámra. Véletlenül egy szörnyű napon értettem meg, amit a nagypapa mondott. Apám egész gyermekkorom alatt betegeskedett. Valami gyomorbaja volt, és nem volt mentes a fájdalomtól. Egy napon, mikor hazafelé jöttem az iskolából, láttam, amint egy mentőkocsi halad el mellettem. És mikor csak egy háztömbnyire voltam hazulról, már tudtam, mi történt. Ebből a távolságból lehetett hallani apám jajgatását. A nappaliban a diakónusok csoportja ült hallgatagon. A doktor nem akart beengedni apám szobájába, de anyám kijött hozzám a hallba. -Meg fog halni, mama?
Anyám rám nézett, és elhatározta, hogy elmondja az igazságot.
-A doktor úgy gondolja, hogy még két órát él.
Apám éppen akkor egy nagyot kiáltott a fájdalomtól. Anyám elengedte a vállamat, és befutott a szobába.
– Itt vagyok, Kenneth- mondta becsukva maga mögött az ajtót.
De mielőtt az ajtó becsukódott, már láttam miért nem akart beengedni az orvos. A takaró, és a padló csupa vér volt. Ebben a pillanatban eszembe jutott a nagypapa igérete: “Azon a napon, amikor megtanulsz nyilvánosan imádkozni valami különleges dologért, azon a napon felfedezed az erőt.”
Egy pillanatig arra gondoltam, hogy bemegyek a nappaliba, és bejelentem: apámért fogok imádkozni, hogy gyógyuljon meg. Nem tudtam megtenni, sőt izgalmamban nem tudtam kimutatni a hitemet. Féltem, hogy cserbenhagy.
Nem törődve nagyapám szavaival elfutottam olyan messzire, amennyire csak tudtam. Lefutottam a pincelépcsőn a szeneskamrába, és ott imádkoztam, próbálva elkapni egy-egy hangfoszlányt hiányzó hitem erősítésére.
Nem vettem észre, hogy gyermeki módon hangosan imádkoztam. Központi fűtésünk volt, és a csövek mindenhova elvezették a meleget. A hangomat a csöveken át meghallották, úgy, hogy a gyülekezeti férfiak, akik a nappaliban ültek, hirtelen egy buzgó hangot hallottak a falakból. A doktor is hallotta. Apám a halálos ágyán fekve is hallotta.
– Hozzátok ide Davidet!- suttogta.
Így felhoztak apám elé. Apám kérte a doktort, hogy egy percre menjen ki a szobából, aztán kérte anyámat, hogy olvassa hangosan a Máté 21-ből a 22. verset. Anyám kinyitotta a Bibliát, és felütötte a kért fejezetnél. És amit könyörgésetekben kértek-olvasta- mindazt meg is kapjátok, ha hisztek.
Nagyon izgatott lettem.
-Anyám, nem fogadhatnánk el ezt most apámért?
Mialatt apám tehetetlenül feküdt az ágyán, anyám ismét, és ismét elolvasta ezt a részt. Elolvasta vagy tizenkétszer. És mialatt ő olvasott, én felálltam a székemről, odamentem apámhoz, és kezem a homlokára tettem.
-Jézus- imádkoztam-, Jézus, én hiszem, amit mondtál. Gyógyítsd meg az Apámat!
Még egy lépés hátra volt. Az ajtóhoz mentem-mindez oly nehéz volt!-, kinyitottam, és kiszóltam: – Kérem, Brown doktor úr… Hittel imádkoztam, hogy apám legyen jobban.
Dr. Brown nézte az én tizenkét éves komolyságomat, és melegen, részvéttel, de teljesen hitetlenül mosolygott. De ez a mosolygás zavart volt, és csodálkozott, mikor lehajolva megvizsgálta apámat.
-Valami történt- mondta. Olyan halkan beszélt, alig hallottam. Reszkető kezekkel szedte össze a műszereit, és megmérte apám vérnyomását.- Kenneth- mondta felállva, és felemelte apám szemhéját. Aztán megnézte a hasát, majd újra megmérte a vérnyomását.- Kenneth, hogy vagy?
-Mintha erőt kaptam volna.
-Kenneth- mondta a doktor-, most csoda történt!

Apám abban a pillanatban fel tudott kelni az ágyból, és én megszabadultam minden kétségtől, ami az imádság erejére vonatkozólag még bennem volt.”

“Mert bizony mondom néktek: Ha akkora hitetek volna, mint a mustármag, azt mondanátok ennek a hegynek: Menj innen amoda, és elmenne; és semmi sem volna lehetetlen néktek.” Máté 17,20.

“Azokat pedig, a kik hisznek, ilyen jelek követik: az én nevemben ördögöket űznek; új nyelveken szólnak. Kígyókat vesznek föl; és ha valami halálost isznak, meg nem árt nékik: betegekre vetik kezeiket, és meggyógyulnak.” Márk 16:17-18